1940-ben született Jiangxi (Csianghszi) tartományban, a kínai lakosságnak elhanyagolható részét alkotó polgári családban. Apja banktisztviselő, anyja amatőr színésznő volt. Elemi és középiskolai tanulmányait a népoktatási hálózatban végezte, majd a pekingi Idegen Nyelvek Egyetemén szerzett francia szakos diplomát 1962-ben, és egy idegen nyelvű könyvesbolthoz helyezték fordítónak. (kép - 2 festménye)

Mint oly sok értelmiségi társát, a kulturális forradalom idején őt is átnevelő táborba internálják. Itt jobbnak látja korábbi kéziratainak megsemmisítését. Írásai csak a kulturális forradalom után, a hetvenes évek második felében jelenhettek meg. Ekkor már Pekingben tevékenykedett: fordított és a Kínai Írószövetség nemzetközi kapcsolatok bizottságánál vállalt munkát. 1979-ben nyílik lehetősége külföldre utazni: több kínai író társaságában Párizsba megy, mint a francia delegáció tolmácsa, majd Olaszországba látogat. 1979-től Kínában és külföldön is publikálhatott, de 1986-ban újabb tilalmakat róttak ki rá. Regényeit, színdarabjait az avantgárdhoz sorolják. 1971 és 1974 között Anhui tartomány déli részének egy isten háta mögötti falusi iskolájában tanított. 1975-ben visszakerült Pekingbe, ahol egy a külföld számára kiadott folyóirat francia nyelvű kiadásának szerkesztője. 1977-ben a Kínai Írószövetség nemzetközi osztályának munkatársa lett. 1978-ban jelent meg első tanulmánya, a Pa Csin Párizsban. 1980-1987 között drámáit és novelláit több kínai irodalmi folyóirat is megjelentette. Ekkor lett a pekingi Népi Színház írója. Darabjai meglehetősen avantgárd műveknek számítottak a korabeli kínai irodalmi viszonyok között. Belépett a kommunista pártba, ekkor tájt írt művei teljesen mentesek voltak mindenfajta aktuális politikai reflexiótól, de nyugati stíluseszközei, a kínai irodalomban merészen modernek számító újításai miatt több támadás is érte. 1986-ben betiltották Másik part című darabját, ettől kezdve egyetlen új írását sem jelenhetett meg. Hogy a zaklatásoknak elejét vegye, elutazott pár hónapra a szecsuáni hegyekbe. Az utazás másik kiváltó oka volt, hogy az orvosok tévesen tüdőrákot diagnosztizáltak nála. 15 000 kilométeres utat tett meg s közben megírta máig is egyik főművének tartott Lélek-hegy című regényét. Végül 1987-ben elhagyja Kínát és Franciaországtól kért és kapott politikai menedékjogot. 1988 óta Párizsban él, és felvette a francia állampolgárságot. 

1989-ben mutatták be Menekültek című darabját, amely a Tiananmen téri eseményeket is érintette. Kínában ekkor került végleg a tiltott írók listájára. A Lélek-hegy is Tajvanon jelent meg 1989-ben. 2000-ben kapta megkapta az irodalmi Nobel-díjat "univerzális érvényességű életművéért, keserű éleslátásáért és nyelvi eredetiségéért, mely új utakat nyitott a kínai regény és dráma számára". Az elismerést, amely az egész világ figyelmét felhívta a hazájában méltatlanul mellőzött íróra, Kínában hivatalosan is ambivalens érzésekkel, hallgatással fogadták. Már ekkor is világszerte elismert író volt: művei számtalan nyelven megjelentek, drámáit a világ nagy színházai tűzték műsorra. Európában először Magyarországon került bemutatásra A buszmegálló című darabja, igaz, azóta eléggé mostohán bánnak vele a magyar kiadók. Xingjiant nem jellemzi a közvetlen politizálás, két főművét, az esszé-dokumentumregény Egy ember bibliáját és a Lélek-hegyet, amelyben több személyben, több nézőpontból ír önmagáról, a külföldön élő kínai elemzők általában a lélek mélyéig ható önelemzéséért, újszerű szerkesztésmódjáért értékelik nagyra. Az utóbbi forrása a már említett otthoni utazása. Öt hónap alatt tizenötezer kilométert tett meg a Jangce mentén, régi templomokat keresve fel, az élet értelméről elmélkedve, erőt gyűjteni a múltból, megtalálni lelke nyugalmát. A regény megmutatja, hogy ősi hiedelmek, sámán énekek, félelmetes misztikus történetek gyűjtése során, hogyan válik a lélek a képzelet által szabaddá. "Az avantgárd színház kínai atyja" összesen 18 színdarabot írt, ezeket maga fordította franciára, a legutolsót pedig már ezen a nyelven fogalmazta, ennek tervezet kínai változata el sem készült. Drámáira a legnagyobb hatást Brecht, Artaud és Beckett művei gyakorolták. A buszmegálló egyértelműen a Beckett-nél jól ismert várakozás motívumra épül. Az első otthoni támadások azzal vádolták, hogy a kínai hagyományoktól idegen eszközöket használ. Ekkor készült nagy elméleti írásában arra hivatkozott, hogy az egész modern kínai irodalom nyugati hatásra jött létre.