szigeti veszedelem
Készült: 1645-46

OBSIDIONIS SZIGETIANAE
Pars prima
(A Szigeti veszedelem első éneke) - részlet

1.
Én az ki azelőtt iffiú elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével
3.
Musa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul
Viseled koszorudat, sem gyönge ágbul,
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,
Van kötve koronád holdból és szép napbul;

5.
Adj pennámnak erőt, úgy írhassak mint volt,
Arról, ki fiad szent nevéjért bátran holt,
Megvetvén világot, kiben sok java volt;
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.

7.
Az nagy mindenható az földre tekinte,
Egy szembe fordulásból világot megnézé,
De leginkább magyarokat észben vette,
Nem járnak az úton, kit Fia rendelte.

9.
Hogy u szent nevének nincsen tiszteleti,
Ártatlan Fia vérének böcsületi,
Jószágos cselekedetnek nincs keleti,
Sem öreg embernek nincsen tiszteleti;
2.
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Európa rettegte szablyáját.
4.
Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,
Az ki örökkén volt, s imádod fiadat
Úgy, mint Istenedet és nagy monárchádat:
Szentséges királyné! hívom irgalmadat.

6.
Engedd meg, hogy neve, mely mast is köztünk él,
Bűvüljön jó híre, valahol nap jár-kél,
Lássák pogány ebek: az ki Istentől fél,
Soha meg nem halhat, hanem örökkén él.

8.
Látá az magyarnak állhatatlanságát,
Megvetvén az Istent, hogy imádna bálvánt;
Csak az, eresztené szájára az zablát,
Csak az, engedné meg, tölthetné meg torkát;

10.
De sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,
Irigység, gyűlölség és hamis tanácslás,
Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,
Lopás, ember-ölés és örök tobzódás.

Az idő és hírnév

Az idő szárnyon jár,
Soha semmit nem vár,
És foly, mint erős folyás;

Vissza soha sem tér,
Mindent a földre vér,
Mindeneken hatalmas;

Ő gazdagot, szegént
Öszveront egy szerint,
Nincs néki ellenállás.

Csak egy van, időtűl
S az ő erejétűl
Aki békével marad;
Nem fél kaszájától,
Üdő rajta elolvad:

Az tündöklő hírnév,
Mely dicsőségre rév,
Az mindenkor megmarad.
*
Nem írom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
ellenség vérivel,
Az én örök híremet.
*
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló:
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.