mészáros kata balladája

Közép Európa kellős közepében
Szép Dunának erdős, árnyas oldalán
Áprilisi éjen fény szökött az égből
Hírt hozott egy kormos kórháznak falán

Örömkönnyes kínnak végét koronázta
Újszülöttnek bújó, mohó ajaka
Öntudatlan görcsben fájó éhség rázta
Némaságba süppedt az elköszönt anya

Mégis jött egy asszony s elvitte magával
Gyengédségben ringott szegénység ölén
A világot járta megfakult ruhával
Víg gyerekkor lángolt kalandok tüzén

Iskolásköpenyben ugyanannyit érhet
Mint akiknek minden szalámis kenyér
Indigókék színben ő is annyit érthet
Mint a többi büszke felnyújtott tenyér

Csillogó szemekkel ceruzát terelve
Úsztak osztályévek gyermekálmon át
Mígnem egy nap eljött reggel arra kelve
Emlékek közt hordja már az iskolát.

Az élet csókra hívta, nagy találkozásra
Megmérettetésre, ígért sok babért
Titkot vágyó arca vált csodálkozásra
Útjából az áldás egyre mind kitért

Adott ő magából szeretőnek, napnak
S nem is kért cserébe csak mit kaphatott
Mért van az hogy mindig fakó ruhát adnak?
Neki a sok színből mért csak ez jutott?

Azt remélte többször csillagszemű hittel
Talán ez a másik, végre érte jött
Lopva csukott ajtó hidegséggel vitt el
Haja fényén sikló ifjú örömöt.

Konyhaszéken ülve esti révedésben
Három gyerekszempár adott meleget
Átkarolva őket önmagát ölelte
Több jutalmat nem várt, kapott eleget.

Arca tisztaságát karcolták az évek
Hízott az üresség két levél között
Neki mégis szépek a régi sárga képek
Hozzá hites társul a magány költözött.

Alkonyodni kezdett, színek elpuhultak
Árnyak tánca hívta csöndesség felé
Útmutató jelnek mécsesek virultak
Odakuporodtak léptei elé.

Álom útja végén billiónyi lámpás
Kristályragyogással befogadta őt
Menyasszonyi fátylat lehelt rá a hárfás
Árvagúnyát csendben elnyelte a föld.

Calgary 2005 május 18.