ősz

Az ősz pipadohány illata száll a házak felett
Álmos, lassú gomolygással terelik az egek
Vízálló barna bőrbakancsban ballagnak kifakult fények
Hátukon avar kori érmek, falevelek.

És én, itt, padon ülve naplómmal társalgok, iktatok rejtjeleket
Ceruzámmal lebegést rajzolok,
Arcomhoz közel vonom a napot.

Délután van.

Karcsú forgószelek cigánylány táncához csörgődob az avar zizegése.
A lombsátrakkal legyező fák karjai most néma,
Ernyő hasú égbe kapaszkodó vénasszonyok karmai.
Horgonyként markolnak megülepedett álladóságot.

S a napszemüveg borostyánján át
Csordogálnak a friss levegőjű alkonyi hangok,
A tér virágágyásaiból szökellő emlékek, galambok.

És végül mivé lesz a család, az emberek?
Zsúfolt íróasztalra kiállított műanyagkeretbe kényszeríttet,
Jólfésült Kodak kép helyzetek?

Élvezem az új cipő nyikorgását, a
Kigombolt ballon suhogását,
A kanyargó utcák labirintusait,
A hajadon fővel vitorlázást.

Holnap este valami fontos elfoglaltságom lesz,
De még ezen a mostani alkonyon a hozzám bújó őszbe karolva
Csatangolok amíg a lábam bírja.