Régi krónika
(városi népköltés)

A lator a keresztfán
Ismert önmagára
Bűnbocsánatot várt
S félte hogy hiába

Tekintete elszállt
Messzi régi tájra
Elmúlottak közé
Sorsa hajnalára

Hányszor kacagott fel
Fák közt kergetőzve
Öröklétű fényben
Gyönyörben időzve

Elkopott a világ
Színek megfakultak
Halvány fénye lángolt
Emlékből szőtt múltnak

Elsötétült arcon
Villámok cikáztak
Mélyen ülő szépet
Szennyes folyam áztat

Öt vagy tíz már mindegy
Ölni ugyanannyi
Száműzött magányát
Rémálmokra hagyni

Mégis felkutatták
Sötétbe vetették
Latrok jutalmául
Keresztre fektették

Most itt néz le énrám
Kérdő tekintettel
Csak én lennék bűnös?
Csak én feszüljek fel?

Te ki kéjes szájjal
Lesed másnak kínját
Parázsló álarccal
Feded lélek hijját

Halljad hát az intést
Latornak szájából
Szabadítsd meg magad
Bűn keresztfájáról

Szabadítsd meg magad
Vele, ki mellettem
Töviskoszorút hord
Helyetted, helyettem

Calgary 2000 június 2..