A primitív népeknél - Darwin szerint - az ének az állathangok utánzásával kezdődött. Mások, a munkaritmust tartották a zene forrásának. Az ókor kezdete az ősközösségi viszonyok felbomlására tehető, határköve pedig a római birodalom bukása (476). A zenének nagy szerepe volt az ókori kultúrák művészetében. Ezt a különféle képzőművészeti alkotások és a fennmaradt írásos emlékek is igazolják. Az ókorban a zene és a költészet szorosan összefonódott, együvé tartozott.

Afrika beszélő dobok rajz és fotó

A világ zenekultúrái közül a legrégebbi a kínai. Igen fejlett volt a zeneelmélete. India zenekultúrájának kezdeteiről nincsenek források, az azonban már bizonyított, hogy hétfokú hangsoruk is volt, és sajátos csúszkáló kromatikájuk (7 hang negyedhangokra oszlott az oktáv keretein belül). A perzsa-arab zenevilágra erős hatással volt az asszír-babiloni zene. Az i. sz. 7. századi arab hódítás a két nép kölcsönös kulturális érintkezését hozta magával. Dárius király udvarában nagy létszámú zenekarok és tánckarok szerepeltek. Az arabok honosították meg Európában a lantot. Az asszír-babiloni zene első emléke egy agyagtábla, amely az ó babiloni himnusz töredékeit őrzi. A zsidók zenéje főként templomi énekeket, himnuszokat, zsoltárokat, győzelmi dalokat, köszöntőket és siratókat foglalt magába. Fekete-Afrikában a földrajzi és a helyi társadalmi viszonyok eredményeképp alakultak ki az ún. beszélő dobok. A beszélő dobok az emberi beszéd intonációját, hangmagasságát és ritmusát utánozzák, amelyet láncban alkalmazva nagy távolság áthidalását tették lehetővé az üzenetek továbbítására. A dob hangmagassága többféleképp változtatható és ritmikája tág lehetőségeket biztosít. Talán a legismertebb beszélő dob a ghánai akan nyelvű népcsoportoknál használt atumpan lábas dob.

Apollón - Szeikilos verse sírkövön

A görög világban a legnagyobb a zene szerepe az összes többi ókori világ közül, mert itt válik először az általános műveltség részévé. A zene itt alkotóeleme a vallási szertartásoknak, a görög drámák előadásainak és az olimpiai játékoknak. A görög zeneelmélet alapvető fontosságú a későbbi korok szempontjából, ezenkívül foglalkozik a zenének a társadalomban betöltött szerepével és hatásával is. A görögök szerint a zene isteni eredetű (a zene istene: Orfeusz), és nagy erkölcsi hatása van, mely kiterjed az emberi jellemre és viselkedésre is. Az egyik legrégebbi emlék i. sz. előtti 5. századból való. Részlet Pindarosz ódájából:

"Lantodon, ó jó Apolló, isteni szép zene szól, / Hallatára ünnepi dísz: Múzsalányok / tánckara várja a hívó szót."

Apollón Zeusz főistennek és Létó titanisznak a fia volt, a napfény, a rend és a harmónia istene. Héthúrú lantja a természet rendjét és az ezzel összhangban élő ember belső harmóniáját is szimbolizálja. Apollón a Múzsák vezetője, a művészetek pártfogója, a szépséget alkotó ember ihletője. Egy mítosz szerint, miután "messzire nyilazó Napként" legyőzte Tüphónt, a Delphoi környékét rettegésben tartó sárkánykígyót, megtisztult a Tempé völgyében, és megalapította delphoi jósdáját, ahol többek között két ismert tanács fogadta a keresőt: "Semmit se vigyél túlzásba!" és "Ismerd meg önmagad!". Apollón gyógyító erejéről is híres volt, zenéjével képes volt visszaállítani az elveszett testi-lelki egyensúlyt, amelyből az egészség fakad. Az italáldozatot bemutató görög isten egyik állandó szimbólumával, a héthúrú lanttal a kezében látható a képen, amely eredetileg egy i. e. 5. századból származó ivóserleg belsejét díszítette. A serleg a görögországi Delphoi Múzeumban látható. A görög dalok líra kíséretéről mondjuk a dalszerű költészetet máig "lírai" költészetnek.

Szeikilosz sírverse - Időszámításunk előtt 200 körül írták ezt a művet, egy sírkövön olvasható. A kis-ázsiai Trallészből került elő 1883-ban, később megint elveszett. Amikor újra előkerült az 1920-as években, a tulajdonosa vázatartónak használta az emléket, és az alapjáról le volt törve. Ma a Dániai Nemzeti Múzeumban látható. Tudomásunk szerint Szeikilosz írta a felesége, Euterpe számára. A sírkövön a következő szöveg áll a vers előtt: Én egy kép vagyok egy kőben. Seikilos tett ide engem, ahol én örökké leszek, az örökkévaló emlékezet szimbóluma. Zenei jelzéseket is feltűntettek benne. Az egyetlen teljes ókori zenei alkotás. A szöveg jelentése:

"Halandó, vigadj, / könnyed ne ontsd, hidd el, kár! / Rövid az élet, hamar száll, / időd, ha lejár, a halál vár."

Egyiptomi hárfás - vállhárfa

A Nílus - parti Egyiptom virágzó zenei életét bizonyítják a meglévő leletek. A lanthoz hasonló hangszer neve - replica, régen lyra-nak hívták. Az Újbirodalomban a hárfák csoportja közkedvelt volt, a 10-12 húros álló-, a vállhárfa, a sarló alakú, kis méretű kézi hárfa, de alkottak óriás hárfát is papok számára. A vallásos szertartások, ünnepélyek, különböző társadalmi események mind megannyi lehetőséget és alkalmat adtak a zenélésre. Az államot vezető papság azonban erős befolyást gyakorolt a zenére, ebből következett a régi hagyományokhoz való merev ragaszkodás.

római víziorgona - Aquincum lelet másolata

Az ókori Róma életében is közkedvelt volt a zene, nem szégyelltek tanulni a görögöktől. A rómaiak átvették a görögök zeneelméletét, hangszereiket, zenetanítóik rendszerint görög rabszolgákból kerültek ki. Főbb hangszereiket nézve, kimutatható az etruszk hatás. Nagyon kedvelték a hidraulisz, azaz víziorgona hangját, világi zene előadására használták. A vallási szertartások alatt a hangszeres zenét tiltották. A zene a római társadalmi élet fontos tényezője volt, lakomákon, szórakozás közben, népünnepélyeken, például császári diadalmenetek alkalmával. Magyarországon található az ókori római zene egyik világhírű régészeti lelete. A mai Óbuda területéről került elő, ami régen az Aquincum nevet viselte, és egy víziorgonáról van szó, (neve azt jelenti, hogy a víz nyomása jutatta a levegőt a sípokba). A lelet a római kori tűzoltólaktanya pincéjéből került elő, ahová a tűzvészkor szakadt be. Az oldalán tábla is volt, innen tudjuk, hogy Kr. u. 228-ban ajándékozta a tűzoltóegyleti tagoknak a parancsnokuk. Sok alkatrésze elégett, vagy megolvadt a tűzben, mégis sikerült újraalkotni és egy megszólaltatható másolat is készült. 1931-ben találták meg, talán a legteljesebben fennmaradt víziorgona a világon.