erdélyi születésű
magyar lantművész és zeneszerző
1576. augusztus 8-án vesztette életét a mindent megsemmisítő pestis-járványban. Abban az időben a pestis áldozatainak minden holmiját elégették a járvány terjedésének megakadályozása miatt, így Bakfark összes kézirata megsemmisült. Ez az legfőbb oka annak, hogy fennmaradt művei alapvetően Lengyelországban töltött éveiből származnak, néhány darabja különböző olasz lant tabulatúrák kéziratos kiadásaiban is megtalálható. Két megjelent lantkönyve ma is hozzáférhető: az 1553-as lyoni címoldalán a Bakfark család címerével, az 1565-ös krakkói lantkönyv specialitása pedig egy olyan kettősfogás bemutatása, amelyet más addig még nem használt. A reneszánsz kóruspolifóniát átültette hangszerére, a lantra. Csodálatos zeneszerzői képessége révén a nagy ívű dallamok még ezen a pengetős hangszeren is jól érvényesültek. Hét madrigál, tíz szóló lantra írt fantázia, nyolc sanzon és mintegy tizennégy motetta maradt fenn tőle. Lantátiratokat készített az alábbi zeneszerzők műveiből is: Josquin Desprez, Clemens non Papa, Nicolas Gombert, Orlando di Lasso. Egyedülálló művészetét költők is megénekelték. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
Az
első magyar klasszikus hangszeres előadóművész és zeneszerző, aki a
reneszánsz korban Európát járva játékával adott hírt az akkor török
megszállás alatt szenvedő Magyarországról. A mai Románia erdélyi részén,
Brassóban látta meg a napvilágot. Árva volt, gyermekkorát Szapolyai János
erdélyi udvarában, valamint Budán töltötte, ahol lantozni tanult. Mivel
későbbi művein olasz hatás is érződik, feltehetőleg abban az időben a
Szapolyai udvarban tevékenykedő Matthias Marigliano is tanította, aki
korábban X. Leó pápa magánzenészeinek táborát ékesítette. Bakfark az 1540-es
évek végén Szapolyai özvegyének, Izabellának szolgálatából távozott, majd
egyenesen Párizsba utazott, hogy munka után nézzen, de mire odaért a királyi
lantos korábban megüresedett pozícióját betöltötték, így továbbutazott.
1549-ben II. Zsigmond Ágost lengyel király lantosa lett, akit kisebb
szünetekkel összesen 17 évig, azaz 1566-ig szolgált - legfontosabb
mecénásával, a porosz Brandenburgi Albert herceggel is itt találkozott.
Bakfark Krakkóban házasodott meg 1550-ben, felesége - egy litván származású
hölgy - Katarina Narbutovna lett. 1550-ben látogatott először Königsbergbe,
Albert herceg udvarába. További utazásainak legfőbb célja feltehetőleg az
volt, hogy zeneműveit kiadassa, ezért utazott el Wittenbergbe, Danzigba és
Augsburgba. Sikerrel végül is csak Lyonban járt, ahol Tournon gróf
támogatásával 1553-ban jelent meg első önálló kiadványa. Nemzetközi sikerei
mellett a lengyel király wilnai udvarához is hűséges maradt. Műveinek
második önálló gyűjteményét II. Zsigmond Ágostnak ajánlotta, amelyet
Krakkóban adott ki, saját kiadásban. Közben élénk baráti összeköttetést
tartott fenn Albrecht porosz herceggel, akinek – úgy látszik – titkos
ügynöke is volt. E barátság politikai vonatkozásai okozhatták a lengyel
királyi udvarnál való hirtelen kegyvesztését, az udvartól 1566-ban gyorsan
távoznia kellett, Bakfark alig tudott elmenekülni a királyi bosszú elől. A
lengyel zsoldosok tüzetesen átkutatták a házát, majd elkobozták minden
vagyonát és megsemmisítették ingóságait. 1566-ban Dudits András pécsi
püspök, császári követ közbenjárásával már a bécsi császári udvarhoz
szerződött, ahol három évig állt II. Miksa császár és magyar király
szolgálatában. 1568-ban visszatért Erdélybe - János Zsigmond erdélyi
birtokot adományozott neki, majd 1571-ben Padovába, Itáliába költözött.
Vissza akart térni Erdélybe, de 1573-ban megfosztották a korábban kapott
erdélyi birtokaitól.
