német zeneszerző
1782-83 között írt már három zongoraszonátát, amit a választófejedelemnek ajánlott. Ezek közül az első - Piano Sonate, végül összesen 32 db szonátát írt. Fúvós és vonós kamaramuzsikája művészi tehetségét bizonyítják. 17 vonósnégyese közül igen jelentős helyet foglalnak el a Razumovszkij kvartettek, (3 db F-dúr, e-moll, C-dúr) melyeket új mecénásának, Razumovszkij gróf orosz nagykövetnek ajánlott, a kvartettekben orosz népdal melódiákat is feldolgoz. Versenyművei - első zongoraversenyei a B-dúr koncert és a C-dúr koncert. Az előzőt az első nyilvános koncertjén játszotta. Lírai mű a G-dúr zongoraverseny. Beethoven legnagyobb szabású versenyműve az Esz-dúr zongoraverseny, egyetlen hegedűversenye az egyedülálló édes dallamú D-dúr hegedűverseny. Beethovennek csak kilenc szimfóniája van, de ezek általában terjedelmesebbek és szinte minden szimfóniatétele valami különös, egyetlen zenei megoldásra épül. 3O éves korában írta az első szimfóniáját. Beethoven több alkalommal járt hazánkban. Ennek némi bizonyítéka, hogy III. szimfóniájának (Eorica - Hősi szimfónia - Napóleon emlékére) zárótételében az ünnepélyes dallam, a pompázatos ritmus emlékeztet a verbunkos tánczenére. Az öt évig készült - V. (c-moll, Sors) szimfónia zenetörténeti jelentősége - egyetlen alkotás sincs a zenetörténetben, amely ilyen tömören, mindenkihez szólóan és érthetően kifejezi zenében az emberi harcot, küzdelmet, és a küzdelem eredményét, a győzelmet, a megtalált boldogságot. Ez a győzelmi hang nemcsak az elképzelt "sorssal" szembeni diadalt érzékelteti, hanem annál nagyobb diadalnak, az emberi felszabadulásnak, szabadságnak, a korszak nagy társadalmi élményének ad hangot. A zeneszerző a következőket mondta a nyitótémára: "Így zörget a sors az ajtón." Egyetlen programszimfóniája a VI. F-dúr Pastorale szimfónia (Pastorale=énekes vagy hangszeres zene, amely a pásztor sípját, vagy dudáját utánozza, rendszerint 6/8 vagy 12/8-as ütemben). A mű alcíme is jellemző: Emlékezés a vidéki életre. Beethoven művészetének legnagyobb szabású összefoglaló és legismertebb alkotása a IX. szimfónia (d-moll). Ebben a műfajban azzal teremt zseniálisan újat, hogy az utolsó tételben az emberi hangot is megszólaltatja. A szólisták és a kórus a zenekarral együtt zengik a világ zeneirodalmának hatalmas alkotásában Schiller "Örömódáját". A mű végleges eszmeisége: az emberiség egyesítése az öröm jegyében, a minden nyomorúságon felülemelkedő emberi szellem örök példája. Beethoven a 9. szimfóniában alkalmazza a legnagyobb zenekari együttest: teljes vonóskar, fuvolák, kisfuvola, oboák, klarinétok, fagott, kontrafagott, 4 kürt, 2 trombita, 3 harsona, üstdobok, nagydob, triangulum, réztányér és az énekkar, valamint a szólóénekesek szerepeltetése, mely szimfonikus mű keretében egészen újszerűnek hatott. A bemutató közönsége nagy lelkesedéssel fogadta, de a siker csak átmeneti volt. A szakmai kritika az öreg Beethoven különcködésének tartotta, a következő években rövidítésekkel, kihagyásokkal játszották a művet. A szimfónia igazi diadalútját Wagner drezdai (1847) előadása után kezdte meg. Egyetlen operája a Fidelio, ún. szabadító opera, mely a 18. sz. második felében vált divatossá Párizsban. Témáját Bonilly francia író "Leonora vagy a hitvesi szerelem" című darabjából vette. Cselekménye - Florestant, a szabadság szószólóját, törvénytelenül elfogja és börtönbe veti régi ellenfele Pizarro. Meg akarja ölni, de a kormányzat gyanút fogott. Leonora, a fogoly hitvese, álruhában a börtönőr szolgálatába áll. A döntő pillanatban sikerül megakadályozni a gyilkosságot. Megérkezik a miniszter és igazságot tesz. Florestan kiszabadul, Pizarro börtönbe jut. Az opera muzsikája nem az egyes szereplők jellemét, sorsát ábrázolja, hanem a bennük megnyilvánuló eszmét ragadja meg: a Rabságot, Gonoszságot, Önfeláldozást, stb. Beethoven 4 nyitányt írt később az operához, amelyeket I. II. III. Leonora nyitány, illetve Fidelio nyitány címmel ismerünk. E művek lényegében szimfonikus költemények, amelyek önmagukban is megállják a helyüket. Zeneszerzői stílusára jellemző, hogy megnövekszik nála a művek terjedelme, már-már szétfeszítve a zene kereteit. Szereti a motívum ismételgetéseket, a váratlan hangnemváltásokat, a táncos vagy éneklő motívumok éles ellentéteit. Megnöveli a zenekart, szereti a vastagabb hangzásokat zongorán is, zenekaron is. Zenei stílusát a nagy méretek, nagy felületek, kontrasztok sűrű egymásba szövése jellemzi. Beethoven művészete határkő a zenetörténetben. Az első nagy zeneszerző, aki függetlenül, saját műveinek kiadásából élt, és akinek művészete és egyénisége előtt az arisztokrácia is fejet hajtott. Zenéjét nem kiválasztottaknak, hanem a teljes emberiségnek írta, és mivel a nagyközönség ezt az üzenetet meg is értette, a zene Beethoven művein keresztül lett első ízben közügy, kulturális közkincs. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
Bonnban
született, ősi flandriai parasztcsaládból származott. A zene szeretetét
családi hagyományként örökölte: nagyapja énekes, kóruskarnagy, majd a bonni
választófejedelem muzsikusa, később udvari karmestere. Édesapja ugyancsak
énekes volt a választófejedelemnél, de iszákosságával anyagi és erkölcsi
romlásba vitte családját. Anyja jómódú német polgári családból való,
beteges, sokat szenvedő asszony volt. Hét gyermekük közül Ludwig volt a
legidősebb. Már 4 éves korában kitűnt zenei tehetsége. Apja csodagyermeket
akart belőle nevelni, erőszakkal. A gyermek sokat szenvedett és sírt,
egyetlen vigasza édesanyja volt. Tanára Christian Gottlob Neefe, a bonni
zeneélet legkiválóbb egyénisége, udvari orgonista, majd zenekarvezető. 1O
évesen lett Beethoven a tanítványa, megismertette vele kora legkiválóbb
zenei alkotásait, bevezette a gyakorlati zeneéletbe is. Hamarosan
segédorgonista, majd az udvari zenekar kinevezett tagja lett. Wegeler
orvostanhallgató barátja révén megismerkedett Waldstein gróffal, aki első
főúri barátja és pártfogója Beethovennek. 1787-ben Bécsbe ment, hogy zenei
eszményképe, Mozart tanítványa lehessen, de édesanyja halálos betegsége
miatt vissza kellett térnie Bonnba. Nehéz sors várt rá ezután. Édesapja az
alkohol rabja lett, így a családfenntartás minden gondja, 2 öccse
taníttatása rá nehezedett. Haydn angliai útjára Bonnon keresztül utazott. Az
idős mester meghallgatta egyik kantátáját, és további tanulmányokra
bíztatta. 22 évesen újra Bécsbe kerül, de Mozart már halott, helyette
Haydnál tanul. Első bécsi sikereit ragyogó zongoristaként, kivált
rögtönzőként aratja. Sikeres a társaságban is, a született és szellemi
arisztokrácia egyenrangú társa, a senki szolgálatába nem szegődő "szabad
muzsikus" társadalmi rangjának kiküzdője. Megismerkedett magyar főúri
családokkal is, így jutott el később Magyarországra. A Brunszvik családhoz
érzelmi szálak fűzték. Barátja volt Ferencnek, neki ajánlotta a híres
Apassionata
szonátát. Szerette a bájos Terézt, de a társadalmi osztálykülönbség miatt
nem gondolhatott házasságra. Szenvedélyes természetű, de nemes, finom
érzésű, művelt ember volt, szerette a természetet. A 9O-es évek vége felé,
egy erdei séta alkalmával figyelt fel kezdődő fülbajára (tanítványa egy
pásztorfiú sípjára hívta fel a figyelmét, de ő nem hallotta a hangokat). Ez
a csapás magányossá tette. Testvéreinek írt leveleiből tudjuk, hogy nagyon
sokat szenvedett miatta. 18O1-ben Bécsben volt az első szerzői estje, melyet
még több követett. Mindez nagy anyagi és közönségsikert hozott a számára, a
kritika azonban fanyar és epéskedő volt. Művészi sikerei sem tudták
enyhíteni lelki gyötrelmeit, melyet egyre erősödő fülbaja okozott. 4 levél
is tanúskodik e fájdalomról, leghíresebb ezek közül egy soha el nem küldött
levélfogalmazvány, amelyet keletkezési helyéről "heiligenstadti"
végrendeletnek neveznek - az egész emberiséghez fordulva foglalja össze
szenvedéseit és nyomasztó érzéseit. A végrendelettel egy időben készülő
művei azonban már a diadalmas életerőt hirdették. Még 2O évig dirigált, 12
évig zongorázott. Csak élete utolsó évtizedében öltött süketsége végzetes
arányokat. 1819-ben teljesen megsüketült. Lelki gazdagságának és zseniális
tehetségének bizonyítéka, hogy ezekben a kritikus években komponálta
legérettebb, legnagyobb műveit - 3 zongoraszonátát, 5 vonósnégyest és a 9.
szimfóniát is. Művészetét már életében nagyra értékelték. 1827. március
26-án, hosszas szenvedés után halt meg. Temetése napján bezártak az iskolák,
az üzletek. Húszezer ember kísérte utolsó útjára.
