A
18. századi hangszeres zene egyik legjelesebb képviselője. Boccherini
művész- és zenészcsaládba született Lucca városában. Apja nagybőgős volt,
fiát gordonkásnak tanította. A fiú gordonkajátéka elkápráztatta környezetét,
és már 13 éves korában fellépett. Továbbtanulásra Rómába (1756), a Szent
Péter-bazilika karmesteréhez küldték. Hangversenyt adott Bécsben az
udvarnál, látogatást tett Sammartininél Milánóban, majd visszatért Luccába,
ahol a helyi színházi zenekarban játszott. Ekkor már komponált, Luccában két
oratóriumát és egy operáját is bemutatták. Vonósnégyest alakított Filippo
Manfredivel, a kiváló hegedűssel. 1766-ban hangversenykörútra is indult vele
Észak-Itáliába, Bécsbe és Párizsba. A nagy sikerek meghozták gyümölcsüket, a
párizsi spanyol követ ajánlására 1769-től a madridi udvar zeneszerzője lett.
Ebben az időszakban főleg vonósnégyeseket és vonósötösöket írt. Vonós
kvintettjeiben két gordonkát szerepeltetett. Gordonkaversenyei többségét
ekkor már megírta. 1787-ben II. Frigyes porosz királynak ajánlotta egyik
művét, aki ezért udvarába hívta udvari zeneszerzőnek. Ezt a tisztséget
1797-ig töltötte be. Mivel csak urának komponálhatott, ezért nem lehetett
Európa-szerte híres. Élete végéig Madridban maradt, ahol szerényen, csak a
művészetért, egyre fokozódó nyomorban élt. A koncertezéssel – betegsége
miatt – fel kellett hagynia, némi jövedelemre darabjainak gitárra való
átírásával tudott szert tenni. Egy utolsó fellángolást Lucien Bonaparte
francia követ, Napóleon testvére Madridba érkezése hozott számára, akinek
darabokat komponált. Szerény körülmények között halt meg 1805-ben. Zenéjét a
rokokó korszak gáláns stílusát jellemző kecses, kifinomult dallamosság,
könnyed, derűs játékosság hatja át, nélkülözi azonban az érzések mélységét.
20 szimfóniája mellett négy virtuóz gordonkaversenye tette ismertté nevét az
utókor számára, nemkülönben finoman árnyalt hangszeres kamarazenéje. Közel
száz vonósnégyest és ezt is meghaladó számú vonósötöst, fuvola- és oboa
kvintettet illetve zongoraötöst alkotott.
A
18. századi hangszeres zene egyik legjelesebb képviselője. Boccherini
művész- és zenészcsaládba született Lucca városában. Apja nagybőgős volt,
fiát gordonkásnak tanította. A fiú gordonkajátéka elkápráztatta környezetét,
és már 13 éves korában fellépett. Továbbtanulásra Rómába (1756), a Szent
Péter-bazilika karmesteréhez küldték. Hangversenyt adott Bécsben az
udvarnál, látogatást tett Sammartininél Milánóban, majd visszatért Luccába,
ahol a helyi színházi zenekarban játszott. Ekkor már komponált, Luccában két
oratóriumát és egy operáját is bemutatták. Vonósnégyest alakított Filippo
Manfredivel, a kiváló hegedűssel. 1766-ban hangversenykörútra is indult vele
Észak-Itáliába, Bécsbe és Párizsba. A nagy sikerek meghozták gyümölcsüket, a
párizsi spanyol követ ajánlására 1769-től a madridi udvar zeneszerzője lett.
Ebben az időszakban főleg vonósnégyeseket és vonósötösöket írt. Vonós
kvintettjeiben két gordonkát szerepeltetett. Gordonkaversenyei többségét
ekkor már megírta. 1787-ben II. Frigyes porosz királynak ajánlotta egyik
művét, aki ezért udvarába hívta udvari zeneszerzőnek. Ezt a tisztséget
1797-ig töltötte be. Mivel csak urának komponálhatott, ezért nem lehetett
Európa-szerte híres. Élete végéig Madridban maradt, ahol szerényen, csak a
művészetért, egyre fokozódó nyomorban élt. A koncertezéssel – betegsége
miatt – fel kellett hagynia, némi jövedelemre darabjainak gitárra való
átírásával tudott szert tenni. Egy utolsó fellángolást Lucien Bonaparte
francia követ, Napóleon testvére Madridba érkezése hozott számára, akinek
darabokat komponált. Szerény körülmények között halt meg 1805-ben. Zenéjét a
rokokó korszak gáláns stílusát jellemző kecses, kifinomult dallamosság,
könnyed, derűs játékosság hatja át, nélkülözi azonban az érzések mélységét.
20 szimfóniája mellett négy virtuóz gordonkaversenye tette ismertté nevét az
utókor számára, nemkülönben finoman árnyalt hangszeres kamarazenéje. Közel
száz vonósnégyest és ezt is meghaladó számú vonósötöst, fuvola- és oboa
kvintettet illetve zongoraötöst alkotott.
