Eötvös Péter

magyar zeneszerző
(1944-)

Erdélyben született (Székelyudvarhely) a Kossuth-díjas világhírű magyar zenepedagógus, kortárs zeneszerző és karmester. Zeneművészeti tanulmányait Budapesten végezte. 14 éves korában Kodály Zoltán javaslatára felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1965-ig folytatott tanulmányokat. Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte (1 évig, a hatvanas évek elején). 1963 és 1971 között film- és színházi kísérőzenék komponálásával foglalkozott. 1966-ban Kölnbe költözött, a Musikhochschulében folytatott karmesteri tanulmányokat, majd 1967-től egy évig a Kölni Opera korrepetitora. A következő évben kezdődött együttműködése a Stockhausen Együttessel, amelynek 1976-ig tagja. Közben 1971-ben a Kölni Rádió elektronikus zenei realizátora, egészen 1979-ig, majd 1991-ig a Pierre Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója. Közben rendszeresen hívták vendégkarmesternek: 1985–1988 között több alkalommal vezényelte a londoni BBC Szimfonikus Zenekart, majd 1992 és 1995 között a Budapesti Fesztiválzenekar rendszeresen visszatérő vendégkarmestere, illetve többször koncertezett a Nemzeti Filharmonikusokkal is. 1994-ben a Holland Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere lett. Zenepedagógiai tevékenységet is folytatott: 1992–1998 között a karlsruhei, majd 1998-tól a Kölni Zeneművészeti Főiskola professzora. 1991-ben pályakezdő karmestereket segítő intézetet alapított Fiatal Karmesterek Nemzetközi Eötvös Intézete néven. 2003 és 2005 között a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának, 2003-tól 2007-ig a Göteborgi Szimfonikus Zenekarnak, 2009-től 2011-ig pedig a bécsi Rádió Filharmonikus Zenekarának első vendégkarmestere. 2004-ben visszaköltözött Magyarországra, ideje jelentős részét itt tölti, a róla elnevezett intézet is Budapestre költözött. Professzori munkája továbbra is a karlsruhei és a kölni Zeneművészeti Főiskolához kötötte 2007-ig. Rendszeresen tanít mesterkurzusokon szerte a világon, visszatérő professzora a szombathelyi Bartók Szemináriumnak is. Kísérletező kedvű zeneszerző, sohasem elégedett meg azzal, hogy pusztán zenét komponáljon, hanem mindig is egy komplex művészeti élmény, egy rituális esemény részesévé akarta avatni hallgatóságát (Mese, 1968; Tücsökzene - hangszalagra, 1970). Műveiben a régi korok zenéje és a modern hangzásvilág sajátos módon szembesül egymással. Gyakran szerepel műveiben a cimbalom (Psychokosmos, 1993; Atlantisz - Weöres Sándor versére, 1995). A hagyományos koncertformát szívesen bomlasztja különféle színpadi akciókkal (Il Maestro, Clownstück ,1974). Saját elmondása szerint a zene ceremónia, ahogy azt az ősi kultúrákban is értelmezik. Főbb művei közé tartozik a Moro lasso (1963 átdolgozva 1972) c. maszkos madrigálkomédia, a Kínai opera kamarazenekarra (1985) és a Három madrigálkomédia (1990). Groteszk felhangokkal keresi az opera új útjait - ennek példái két kamaraoperája a Harakiri (1973) és a Radames (1976) vagy legelső teljes estés operája, az 1998-ban Lyonban bemutatott világsikert elért Három nővér, amely eltér az eredeti Csehov történettől. A három szereplő belső világából idézi fel a történéseket, a női szerepeket kontratenorok éneklik. Híres műve még Tony Kushner írásából az Angyalok Amerikában címmel írt operája (2002-2004). Legutóbbi operáját Münchenben mutatták be 2010-ben Az ördög tragédiája címmel, Kovalik Balázs rendezésében. Ezzel a darabbal ismét elsöprő sikert aratott. Karmesterként a modern zene egyik legkiválóbb interpretátoraként tartják számon, a világ legnagyobb zenekarainak rendszeresen visszatérő dirigensei közé tartozik. Csak karmesteri sikerei után sikerült zeneszerzőként is áttörnie, noha első tanult szakmája a zeneszerzés. Zeneművei Európában és Amerikában egyaránt nagy népszerűségnek örvendnek, öt operáját is rendszeresen műsoron tartják a világ dalszínházai.  

Ízelítő műveiből - videó:
Triangel - Hudacsek