Spanyolországi
roma zeneszerző és zongoraművész, a 20. századi spanyol zene korszakos
mestere. Az andalúziai Cádizban született, kereskedőcsalád sarja.
Zongoraleckéit katalán származású anyjától kapta, aki tehetséges zongorista
volt, és főleg Chopin és Beethoven muzsikájával ismertette meg a fiát,
akivel közösen még négykezes koncerteket is adtak. 1885-ben négy évre Eloísa
Galluzo vette át a fiú pianista oktatását, majd 1889-től magasabb szintre
került a képzése: zongoratanára Alejandro Odero lett, összhangzattant és
kontrapunktot Enrique Brocánál tanult. Minthogy az irodalmi pálya is
vonzotta, hasonló korú barátaival együtt irodalmi magazint szerkesztett El
Burlón címmel (ezt később az El Cascabel váltotta fel). Első zeneszerzői
szárnypróbálgatásként néhány kamaradarabot írt. 1896-ban kezdte meg
tanulmányait a madridi konzervatóriumban, José Tragó osztályában. Ebben az
időben írta
c-moll scherzóját.
Családjának komoly anyagi megterhelést jelentett taníttatása, ezért
zongoraórákat adott, ennek jövedelméből tartotta fenn magát. A
konzervatóriumi tanulmányok mellett magánúton Felipe Pedrellnél is tanult,
főleg zeneszerzést. E hatás figyelhető meg 1905-ben írt (átdolgozta 1913)
A rövid élet
című operája, amelyben sok népzenei motívumot használt - féltékenységi
tragédia - az olasz és a francia opera vérbő spanyolos táncritmusokkal
elegyedő keveréke. Az opera első díjat nyert a Királyi Szépművészeti
Akadémia pályázatán. Ez előtti alkotásai többsége könnyedebb hangvételű
volt, a zenei díj hatására döntött úgy, hogy a "komolyabb" zenének
szenteli életét. Továbbfejlődése érdekében 1907-ben Párizsba utazott, hogy
megismerje a kor új zenei törekvéseit. Franciaországban összebarátkozott az
ott élő zenészekkel (Debussy, Ravel, Albéniz, stb.). Közben járt Angliában,
Svájcban, Németországban és Belgiumban is. Ekkoriban több művének premierje
Párizsban volt, némelyik kollégájával ezek alkalmával ismerkedett össze.
Művészi felfogására meghatározó volt a Párizsban eltöltött idő (1907-1914).
Az andalúziai népzene vérpezsdítő ritmus- és dallamvilágát modern
harmóniavilággal és letisztult klasszikus formákkal ötvözte. Az első
világháború kitörésekor hazatért Spanyolországba. Rövid madridi tartózkodás
után Granadában telepedett le, életének igen eredményes korszaka kezdődött
el. 1915-ben megírta nevezetes balettjét
A bűvös szerelem
címmel, egy évre rá az
Éj a spanyol kertekben
című, zongorára és zenekarra írt, bensőséges hangulatú darabot. Talán
legnépszerűbb műve az 1919-es
A háromszögletű kalap
című balettje. Ritmikus is, lírai is, humorral teli és drámai is egyben.
Jellemzője a finom és szellemes hangszerelés, minek eredményeként a zenekar
úgy szól, mint egy óriási gitár. A balettet Szergej Gyagilev Orosz Balettje
mutatta be a londoni Alhambra színházban, a koreográfus Léonide Massine
volt, a díszletet és a kosztümöt Pablo Picasso tervezte. 1919-ben –
mindössze néhány hónapos különbséggel – elhunytak szülei. 1920-ban Arthur
Rubinstein bemutatta New Yorkban
Fantasía baetica
című zongoraművét. Egy spanyol szerzőtől nem meglepő, hogy a Don Quijote
témája is megérinti: kamaraoperát írt a történetre
Pedro mester bábszínháza
címmel, 1923-ban mutatták be. Wanda Landowska, a világhírű csembalóművész
számára írt még 1926-ban egy fontos darabot, a
Concertót, egy sajátos
csembalóversenyt, amelyben a csembalót csak néhány hangszer kíséri. Ezt
követően azonban a spanyol polgárháború nyomasztó hatása miatt nem születtek
jelentősebb alkotások. 1939-ben eleget tett egy argentin
hangverseny-meghívásnak, és ezután többé már nem is tért vissza hazájába.
Argentínában Córdoba tartományban telepedett le, és – többek között – az
Orquesta Sinfónica de Córdoba élén adott hangversenyeket. 1941-től
fokozatosan romlott egészségi állapota, ami visszavetette mind a
komponálásban, mind a koncertezésben. 1942-ben megvett egy kényelmes faházat
Alta Gracia közelében. Az Argentinian Academia Nacional de Bellas Artes
1945-ben a tagjai közé választotta a nagybeteg művészt, aki a következő
évben, kilenc nappal 70. születésnapja előtt elhunyt. Hamvait 1947-ben a
nővére hazavitte, és szülővárosa székesegyházának kriptájában helyezték örök
nyugalomra.
Ízelítő műveiből - videó: Andalúziai Szerenád
(de Larrocha)
Spanyolországi
roma zeneszerző és zongoraművész, a 20. századi spanyol zene korszakos
mestere. Az andalúziai Cádizban született, kereskedőcsalád sarja.
Zongoraleckéit katalán származású anyjától kapta, aki tehetséges zongorista
volt, és főleg Chopin és Beethoven muzsikájával ismertette meg a fiát,
akivel közösen még négykezes koncerteket is adtak. 1885-ben négy évre Eloísa
Galluzo vette át a fiú pianista oktatását, majd 1889-től magasabb szintre
került a képzése: zongoratanára Alejandro Odero lett, összhangzattant és
kontrapunktot Enrique Brocánál tanult. Minthogy az irodalmi pálya is
vonzotta, hasonló korú barátaival együtt irodalmi magazint szerkesztett El
Burlón címmel (ezt később az El Cascabel váltotta fel). Első zeneszerzői
szárnypróbálgatásként néhány kamaradarabot írt. 1896-ban kezdte meg
tanulmányait a madridi konzervatóriumban, José Tragó osztályában. Ebben az
időben írta
c-moll scherzóját.
Családjának komoly anyagi megterhelést jelentett taníttatása, ezért
zongoraórákat adott, ennek jövedelméből tartotta fenn magát. A
konzervatóriumi tanulmányok mellett magánúton Felipe Pedrellnél is tanult,
főleg zeneszerzést. E hatás figyelhető meg 1905-ben írt (átdolgozta 1913)
A rövid élet
című operája, amelyben sok népzenei motívumot használt - féltékenységi
tragédia - az olasz és a francia opera vérbő spanyolos táncritmusokkal
elegyedő keveréke. Az opera első díjat nyert a Királyi Szépművészeti
Akadémia pályázatán. Ez előtti alkotásai többsége könnyedebb hangvételű
volt, a zenei díj hatására döntött úgy, hogy a "komolyabb" zenének
szenteli életét. Továbbfejlődése érdekében 1907-ben Párizsba utazott, hogy
megismerje a kor új zenei törekvéseit. Franciaországban összebarátkozott az
ott élő zenészekkel (Debussy, Ravel, Albéniz, stb.). Közben járt Angliában,
Svájcban, Németországban és Belgiumban is. Ekkoriban több művének premierje
Párizsban volt, némelyik kollégájával ezek alkalmával ismerkedett össze.
Művészi felfogására meghatározó volt a Párizsban eltöltött idő (1907-1914).
Az andalúziai népzene vérpezsdítő ritmus- és dallamvilágát modern
harmóniavilággal és letisztult klasszikus formákkal ötvözte. Az első
világháború kitörésekor hazatért Spanyolországba. Rövid madridi tartózkodás
után Granadában telepedett le, életének igen eredményes korszaka kezdődött
el. 1915-ben megírta nevezetes balettjét
A bűvös szerelem
címmel, egy évre rá az
Éj a spanyol kertekben
című, zongorára és zenekarra írt, bensőséges hangulatú darabot. Talán
legnépszerűbb műve az 1919-es
A háromszögletű kalap
című balettje. Ritmikus is, lírai is, humorral teli és drámai is egyben.
Jellemzője a finom és szellemes hangszerelés, minek eredményeként a zenekar
úgy szól, mint egy óriási gitár. A balettet Szergej Gyagilev Orosz Balettje
mutatta be a londoni Alhambra színházban, a koreográfus Léonide Massine
volt, a díszletet és a kosztümöt Pablo Picasso tervezte. 1919-ben –
mindössze néhány hónapos különbséggel – elhunytak szülei. 1920-ban Arthur
Rubinstein bemutatta New Yorkban
Fantasía baetica
című zongoraművét. Egy spanyol szerzőtől nem meglepő, hogy a Don Quijote
témája is megérinti: kamaraoperát írt a történetre
Pedro mester bábszínháza
címmel, 1923-ban mutatták be. Wanda Landowska, a világhírű csembalóművész
számára írt még 1926-ban egy fontos darabot, a
Concertót, egy sajátos
csembalóversenyt, amelyben a csembalót csak néhány hangszer kíséri. Ezt
követően azonban a spanyol polgárháború nyomasztó hatása miatt nem születtek
jelentősebb alkotások. 1939-ben eleget tett egy argentin
hangverseny-meghívásnak, és ezután többé már nem is tért vissza hazájába.
Argentínában Córdoba tartományban telepedett le, és – többek között – az
Orquesta Sinfónica de Córdoba élén adott hangversenyeket. 1941-től
fokozatosan romlott egészségi állapota, ami visszavetette mind a
komponálásban, mind a koncertezésben. 1942-ben megvett egy kényelmes faházat
Alta Gracia közelében. Az Argentinian Academia Nacional de Bellas Artes
1945-ben a tagjai közé választotta a nagybeteg művészt, aki a következő
évben, kilenc nappal 70. születésnapja előtt elhunyt. Hamvait 1947-ben a
nővére hazavitte, és szülővárosa székesegyházának kriptájában helyezték örök
nyugalomra. 