német zeneszerző
Műveinek gyűjteményes összkiadása a 19. század második felében jelent meg először (94 kötetben). Zenéi két csoportra oszthatóak: vokális és hangszeres kompozíciókra. Művészetének igazi nagysága legjobban az opera és az oratórium területén bontakozik ki. Operái közül csaknem mind az opera seria keretébe tartoznak. Drámai kifejezőerőben operái messze túlmutatnak a kor átlagán mégis kevés színpadi cselekményük miatt viszonylag ritkán láthatók operaszínpadon. Legismertebb operái: Julius Caesar (1724), Rodelinda (1725), Poros, Atalanta (1736), Xerxes (1738 - benne a nevezetes Largo). Legigazibb műfaja azonban az oratórium, ezek többnyire bibliai (pl.: Izrael Egyiptomban 1938, Saul 1739, Jephta 1751) tárgyúak, mégsem tekinthetők egyházi kompozícióknak, sokkal inkább "színpad nélküli zenedrámák." A bibliai téma csak azt a célt szolgálta nála, hogy a közösséghez szóljon. Händel minden külső eszköz nélkül hátteret tudott festeni, jellemeket, szenvedélyeket tudott ábrázolni zenéjével. Legfőbb kifejező eszköze a közösséget megszemélyesítő kórus, és a főhősök. 1757-ig összesen 32 oratóriumot írt. 1738-ban született az Izrael Egyiptomban, amit 3 hét alatt komponált. Az egész mű zenei súlypontja a kórusokon nyugszik. 19 kórus, és csak 4 ária és 3 duett szerepel benne. 1742. április 12-én Írországban, Dublinban volt az örök értékű Messiás bemutatója. Hatalmas alkotás - amely, mint minden nagy mű - minden korhoz és minden emberhez közvetlenül szól. Tárgya: Jézus életének története, küldetésének értelme. Szövegét, a bibliai történetnek megfelelően barátja, Charles Jennens írta. Az oratórium 3 részből áll. 1/Megváltó előtti időket tárgyalja. Júdea sötétségben, elnyomásban élő népe isteni kinyilatkoztatásban részesül: a próféták, hírnökök bejelentik, hogy Isten megváltót küld, és a sötétséget végre felváltja a fény ragyogása. Ezután Jézus születését jelentik a pásztorok és angyalok, majd Jézus tanításainak hatását ábrázolják az első rész záró számai. 2/Megváltó szenvedéseiről, az emberiségért vállalt megpróbáltatásairól beszél. Jézus mennybemenetelét ábrázolja, és végül az égi hatalmak győzelmét festi le. 3/Az ember halálával, és a feltámadással kapcsolatos hitnek ad kifejezést. Az 52 szám elosztása: 2 zenekari tétel, 12 recitativo, 2 arioso, 15 ária, 1 duett és 20 kórustétel. A Messiás kartételeiben a kórus éppúgy megszemélyesítheti - a Megváltót váró Júdea népét, mint a Jézus megszületését ünneplő angyalok seregét, vagy a Messiás szenvedéseit részvéttel és fájdalommal szemlélő keresztény híveket, a hitetlenek gúnyolódását, a Krisztus mennybemenetelét kísérő angyalok dicsőítését stb. A mű leghíresebb, egyik legnagyobb szabású kórustétele a II. rész záró kórusa, a 43. sz. Halleluja-kórus. Tulajdonképpen ez az utolsó "cselekményes" rész, mivel a III. rész tartalma már elvont, lírai jellegű. E kórustétel a polifónia és homofónia művészi egyensúlyát adja. Mindez együtt azt hirdeti - az Élet legyőzi a halált, az igazság diadalt arat és az Ember küzdelme nem hiábavaló. Hatalmas sikert aratott az 1747-ben készült, és 1748-ban bemutatott Júdás Makkabeus is. Témája a zsidó nép felkelése a hős Júdás Makkabeus vezetésével. Ez az oratórium is 3 részből áll - az első részben a nép siratja elesett vezérét, Mattathiást; a második részben az új vezér szabadságharcra szólít fel; a harmadik részben pedig a nép ünnepli a diadalmasan hazatérő hadvezért. A mű drámai súlypontját itt is a kórustételek képezik. Hangszeres művei 3 nagy csoportba oszthatóak: 1/Billentyűs hangszerre írott darabok - nevéhez fűződik a zenekar-kíséretes orgonaverseny megteremtése. Oratóriumainak előadása közben, a szünetekben, egy-egy orgonaversenyével szórakoztatta hallgatóságát. 20 orgonaversenyt írt, mindegyik pillanatnyi ihlet varázsából született és valamennyit derűs életöröm hatja át. Csembalóművei közül a legjelentősebb, legjobb darabok a szvitkompozíciók (8). Az egyik legtöbbet játszott darab a 21 variációból álló G-dúr Chaconne (Chaconne = eredetileg lassú 3/2-es ütemű spanyol tánc a 16. században - barokk korszakban a variáció egyik válfaja). 2/Kamarazeneművei főleg különböző hangszer együttesekre írt szonáták. Már 14 esztendős korában is írt triószonátát, de legkiforrottabb kamaraműveit Angliában írta - 6 hegedűszonátát (különösen szépek a D-dúr, A-dúr és E-dúr szonáták) és több triószonátát. 3/Nagyzenekari művei műfajukat tekintve főleg concerto grossók. Zenekari művei közül kiemelkedik két kompozíciója. 1/A Vízi zene - az 1717-ben keletkezett szvit, a Temze folyón rendezett udvari vízi ünnepségre készült. Keletkezésének története: I. György angol király szerette az akkor divatos sétahajózást, vitte magával zenekarát. Egyszer csak leintette muzsikusait, mert egy másik hajóról csodálatos zene hangzott föl. Elé vezették Händelt, s a király - aki nem volt más, mint az 1714-ben Anglia trónjára kerülő hannoveri választófejedelem - most ismét kegyeibe fogadta a zeneszerzőt, az elbűvölő muzsika hatására elfelejtette régebbi sérelmeit. A teljes Vízi zene 3 zenekari szvitet foglal magába, összesen 22 tételből áll. Ma rövidített formában szokott műsorra kerülni, főleg az első és a második szvit hallható. 2/Tűzijáték szvit - 1748-ban megkötötték az osztrák örökösödési háborút lezáró aacheni békét, az ünnepi alkalomra felkérték, hogy az eseményhez méltó zenét komponáljon. Műve az úgynevezett "Green Park"-ban került bemutatásra. A szabadtéri előadás nagyszabású tűzijátékkal volt egybekötve, s e lenyűgöző, diadalmas hangzású igazi Királyi Muzsikát hatalmasra méretezett zenekar adta elő: vonóskar, 40 trombita, 20 kürt, 16 oboa, 16 fagott és 8 pár üstdob. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
A
barokk kor ünnepelt egyénisége, a pompa, a ragyogás zeneszerzője. Ezt az
emelkedett ünnepélyességet úgy érte el, hogy a zenekart, amely alapvetően
nála is vonós jellegű, a fafúvósok mellé állított fényes hangú trombitákkal,
kürtökkel és méltóságteljes üstdobokkal egészített ki. Bach kortársa volt,
életútjuk és egyéniségük azonban különbözött egymástól, ő nem volt befelé
forduló ember, nagy tömegekhez kívánt szólni, eljutott a kor nagy zenei
centrumaiba és közvetlenül meríthetett az olasz dallamvilágból.
Szászországban született Halléban, apja híres sebészorvos volt, gyermeke
születésekor 63 éves, idős ember. Händel zenei képességei már korán
megmutatkoznak, apja azonban hallani sem akar arról, hogy fia zenei pályára
lépjen, jogásznak szánta. Végül is a szász herceg unszolására - akinél apja,
mint orvos szolgálatban állt - beleegyezik, hogy fia komolyabb zenei
tanulmányokat folytasson. Mestere F. W. Zachow a kiváló hallei orgonista,
orgona- és csembalójátékon kívül zeneszerzésre is oktatta. 1697-ben meghalt
édesapja, 1702-ben pedig apja emlékét és végakaratát tiszteletben tartva
beiratkozott a hallei egyetem jogi fakultására. A jogtudomány azonban távol
állt művészi alkatától, tanulmányai mellett zenei állást is betöltött, mint
a hallei református templom orgonistája. 1703-ban pedig Zachow mester
tanácsára otthagyva az egyetemet és szülővárosát és Hamburgba ment. Virágzó
zenei élet fogadta, végre lehetősége nyílt arra, hogy művészi képességei
kibontakoztathassa. 1705-ben, 20 éves korában mutatták be első operáját, az
Almirát, melynek igen
szép sikere volt. 1706-ban Gaston de Medici herceg ösztönzésére utazott
Itáliába. Eljutott Firenzébe, Rómába, Velencébe és Nápolyba. Ezekben az
olasz városokban élénk zenei élet folyt. Tanulmányozta az olasz operát,
megismerkedett a concerto- és szonátairodalommal. Firenzében, nagy sikerrel
mutatták be
Rodrigo
c. operáját. Neve ismertté vált, bejuthatott a legelőkelőbb körökbe.
Ottoboni bíboros palotájában találkozhatott a kor legkiválóbb olasz
mesterivel (Scarlatti, Corelli). Mint orgona és csembalóművész is híressé
vált. Scarlatti egy ízben "zenei párviadalra" hívta ki: a
csembalóverseny nem hozott döntést, az orgonajátékban azonban miután
Scarlatti meghallotta a mesteri improvizációkat, önként legyőzöttnek
nyilvánította magát. Az itáliai évek minden vonatkozásban döntő módon
formálták, alakították egyéniségét, zenei fejlődését. 1710-ben elhagyta
Itáliát, mert felkínálták neki a hannoveri választófejedelem udvari
zenekarának karmesteri állását. Hannoveri tartózkodása elég rövid volt,
ugyanis még ebben az évben rövid látogatásra Londonba utazott, és az
engedélyezett időt túllépve hosszabb ideig ott is maradt. Ezért a
választófejedelem előtt kegyvesztetté vált, így 1711-ben végleg elhagyta
hazáját és Angliába ment. Londonban
Rinaldo
c. operájával mutatkozott be, nagy sikerrel. Alkalmazkodó ember lévén
igyekezett minél erősebben gyökeret verni új hazájában. Az Anglia számára
diadallal járó utrechti békekötés alkalmából írta a
Te Deumot, majd Anna
királynő tiszteletére
Születésnapi ódát
komponált. 1720-tól különböző londoni operaházak művészi irányítója és
részben vállalkozója lett. 1726-ban elnyerte az angol állampolgárságot, és a
király támogatását is élvezte. A közönség még nem állt egyértelműen
mellette, de amikor megírta híres oratóriumait, Anglia ünnepelt nemzeti
zeneszerzőjévé vált. Művészetének elismeréséért folytatott harca anyagilag
és egészségileg is erősen megviselte. Az 1750-es években már súlyos
szembajjal küszködött, élete utolsó éveiben teljesen elvesztette látását
(hiába operálta meg Taylor, a híres sebész). 1759. április 14-én halt meg.
Az angolok - német származása ellenére - nemzeti zeneszerzőjüknek tekintik,
az angol nemzet legnagyobbjai mellett nyugszik, a Westminster apátságban.
