Hans Werner Henze

német zeneszerző
(1926-)

Számos sikeres operát, balettet, zenekari darabot komponált, jellegzetes példája a "magányos", "külön utas" zeneszerzőnek. Nem csatlakozott egyetlen művészi alkotócsoporthoz, iskolához, irányzathoz sem. A németországi Vesztfáliában, Güterslohban született, 12 évesen komponálta első darabjait. Brunswickban és Heidelbergben tanult, majd René Leibowitz révén megismerkedett a darmstadti iskola szeriális tecnhnikáival. Első fontos alkotása az 1946-ban komponált Kamarakoncert. 1. vonósnégyese 1947-ben keletkezett, és a háborút átvészelő huszonegy éves ifjú titán dodekafon művében már ott rejlik a 20. század egyik legfontosabb operaszerzőjének különlegesen erős drámai világa. Első operája a Csodaszínház (Das Wundertheater, 1948), első balettzenéje a Balett Variáció (Ballett-Variationen, 1949). A Manon Lescaut történetét feldolgozó Boulevard Solitude című opera 1952-es hannoveri sikere után a zeneszerző  Olaszországba költözött, azóta is ott él. Henze sajátmagát "az északnémet ellenpont temperamentumát a déli ariósóval ötvöző zeneszerzőként" jellemezte. Korai műveinek Schönbergi és Stravinsky hatását mutató modernizmusa egyre inkább érzéki líraisággal párosul, ahogy ezt az Ondine című balett és a bariton hangra és kamarazenekarra komponált Öt nápolyi dal mutatja. A hatvanas évektől tudatosan törekedett arra, hogy egyszerűbb, közérthetőbb stílust alakítson ki. A Salzburgi Ünnepi Játékokon 1966-ban mutatták be The Bassarids c. kétórás, egyfelvonásos operáját, míg absztraktabb zeneszerzői vénájának egyik legjelesebb alkotása az 1967-ben komponált 2.zongoraverseny. Az 1970-es években alkotói világa drámaian megváltozik, egyre fontosabb számára a politika és a zene ötvözése. Hosszabb időt tölt Kubában, művei aktívan politizálnak. E periódus legfontosabb darabja az 1976-ban a Covent Gardenben bemutatott We come to the river című opera. Bár a lelkesedést hamar a kiábrándulás váltja fel, Toszkánában létrehozza a Cantiere Internazionale d'Arte népfesztivált, amit "kevés politikai sikerei" egyikének tart. 2003-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon nagy sikerrel mutatják be L'Upupa und der Triumph der Sohnesliebe című operáját, amit ezt követően a madridi, lyoni, genovai és hamburgi operaházak is átvesznek. Számtalan nemzetközi kitüntetés ismerte el gazdag és értékes pályáját, ő volt a Berlini Filharmonikusok történetének első rezidens zeneszerzője, a híres Tanglewood-i Fesztiválra kétszer is meghívták ugyanebben a minőségben. Sebastian im Traum (Sebastian álomban) című zenekari művét az Eduard van Beinum Alapítvány, az Amszterdami Concertgebouw Zenekar, a zürichi Tonhalle-Gesellschaft és a New York-i Filharmonikus Zenekar felkérésére komponálta 2003–2004-ben. Ihlető forrásként az osztrák Georg Trakl háromrészes költeményéhez fordult - nem először életében, hiszen nyomtatásban megjelent legelső műve, az Apollo et Hyacintus is Trakl-költemény alapján keletkezett. Hogy érdeklődését több mint fél évszázaddal később ismét az expresszionista líra kiemelkedő alakjának sorai keltették fel, azt részben az is magyarázza, hogy Henze 2003-ban hosszabb időt töltött Salzburgban, Trakl szülővárosában. Egy maga fogalmazta rövid ismertető szerint a komponista negyedórás zenekari darabjában mindenekelőtt a költemény szavainak, képeinek hűséges közvetítésére törekedett. A zene úgy követi a költői szavakat, írta Henze, mint egy filmkamera az eseményeket, avagy a gyorsírás egy beszélgetés lényegét. Mindez - mélyen kötődik Salzburghoz, a (katolikus) melankóliához, a salzburgi hőmérsékletekhez és illatokhoz, a paraszt barokkhoz, a halál közelségéhez – áll ugyancsak az ismertetőben. Amiként a költeményben, a zenében is akadnak visszatérő gondolatok, a lényeg azonban (Henze szerint), az állandó átalakulás folyamata: mindig más alakzatokat hallunk, újak jönnek és mennek, feltűnnek és elenyésznek. Nemcsak vezényli, de gyakran színpadra is állítja saját operáit és maga tervezi a színpadi látványt is.

Ízelítő műveiből - videó:
Die Bassariden (részlet)