francia
zeneszerző
Az 1923-as Pacific 231 című zenekari darab, amit Serge Koussevitzky vezényletével mutattak be, kirobbanó sikert aratott. A mű a "gépzene" első példája, és egy gőzmozdony volt az "ihletője". Ha a mozdony, mint zenei téma meglepő, akkor az 1928-ban szintén sikerrel bemutatott Rugby is meghökkenést válthatott ki, ez ugyanis a zeneszerző kedvenc sportjáról szólt. Ezek a művek mind meglehetősen ellentétesek a Hatok deklarált zenei hitvallásával: nem "egyszerűek", nem laza szövésűek, sokkal inkább pompás hanghatásokra épülő drámai képek sorozatából állnak. Jelentős műve az Antigoné című operája, amit Jean Cocteau drámai műve alapján írt és amit a nagyközönség és a kritika nem értékelt eléggé. 1931-ben mutatta be első szimfóniáját, amit még négy további követ ebben a műfajban. Az 1935-ös év eseménye a különleges hangvételű Johanna a máglyán (Jeanne d'Arc au bucher) című "színpadi oratóriuma", amely Franciaország történelmének legválságosabb éveiben a szabadság és a nép erejébe vetett hit magasrendű eszmeiségét képviselte. Drámai oratórium ez, mely részben operajellegű. A francia történelem 15. századbeli legendás hírű hősnőjének állít emléket, aki a 100 éves francia-angol háború idején isteni küldetéstudattól vezérelve a francia seregek élére állt, és kiverte az angolokat hazája földjéről. Később tettéért boszorkánysággal vádolták, inkvizíciós pert indítottak ellene, majd máglyahalálra ítélték. A szövegíró Paul Claudel úgy építette fel a darabot, hogy az eseményeket visszapergetve, a halál pillanatától visszatekintve beszéli el. Johannát elégetésének tragikus pillanataiban látjuk, amint megelevenednek látomásai, hallucinációi, és leperegnek előtte életének főbb eseményei. Az oratórium érdekessége, hogy a két főszereplő, Jeanne és Domonkos testvér nem énekes, hanem prózai szerepek. Énekhangon tehát csak a mellékfigurák szólalnak meg, a kórus pedig hol a föld, hol az ég titokzatos hangjait képviseli. A próza és a zene szembeállítása tehát fokozza a mű drámaiságát. Rendkívül hatásos és hazafias hevületű zene ez, mely már a premier során, 1938 májusában Orleansban nemzeti tüntetést váltott ki, és a náci megszállás alatt erősítette a francia nép hitét. A II. szimfóniában is a második világháború, Párizs német megszállása ellen emelte fel szavát a zene nyelvén. A bemutatót Paul Sacher vezényelte a Bázeli Kamarazenekar élén. Az 1. és 2. tétel felkavaró indulatai és tépelődése után a 3. tételben megbékélést hozó, vigasztaló korál dallam hangzik fel trombitán. Ezért a szimfóniát "trombitás" szimfóniának is nevezik. A következő szimfóniákat felváltva Charles Münch és Sacher mutatta be. Legjobb művének sokan a III. "Liturgikus" szimfóniát tartják, amelynek első és harmadik tétele haláltánc jellegű, de a befejező részből a feloldozás hangját hallhatjuk ki, különösen a záró fuvoladallamból. Művei karmestereként egyébként maga Honegger is sikeres hangversenykörutakat tett Európában és Amerikában. Felesége, Andrée Vaurabourg kiváló zongorista, férje műveinek elhivatott tolmácsolója volt. 1948-ban a zürichi egyetem díszdoktorává avatták, 1952-ben az Institute de France választotta tagjává. Párizsban tanított is, nevesebb tanítványai közé számít Eugene Kurtz és Lester Trimble. Élete vége felé már megromlott az egészsége, Párizsban hunyt el 1955-ben, szívbetegség következtében. Halála után felesége Honegger-díjat alapított, amivel kétévente jutalmaznak zeneszerzőket. A schönbergi dodekafóniát nem alkalmazta művészetében, mert azt spekulatívnak, öncélúnak tartotta. Zenéjére általában eklekticizmus (többféle stílus keveredése) jellemző. Zenei forrásai: a bachi polifónia, Debussy impresszionizmusa, a gregorián liturgikus zene, a francia népzene, a jazz világa, sőt korának technikai vívmányai is inspirálták. A gazdag életművet több alkalmi jelentőségű mű egészíti ki, közöttük 14 táncjáték, 24 színpadi kísérőzene, mintegy 30-40 filmzene és néhány rádiójáték kísérőzenéje. Ízelítő műveiből - videó:
|