észt zeneszerző
Felfedeztem, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg gyönyörűen. Ez az egyetlen hang, vagy egy csendes ütés, vagy egy pillanatnyi csend megvigasztal. Nagyon kevés elemmel dolgozom: egy hanggal, két hanggal... Egyszerű anyagokból építkezem – egy hármashangzattal, egy bizonyos tonalitásban. A hármashangzat három hangja harangokhoz hasonlít, ezért hívom (ezt a kompozíciós eljárást) tintinnabuli-nak (latin eredetű harangocskákra utalva). Az új stílusban született legfontosabb művek közé tartozik a Fratres, a Cantus In Memoriam Benjamin Britten, a Tabula Rasa (kettős concerto két hegedűre, vonószenekarra, és zongorára - 1977) és a De Profundis (férfi hang és az orgona - 1980). Neve ebben az időben nyugaton is egyre ismertebbé vált. 1980-ban a szovjet elnyomás miatt feleségével és két fiával elhagyta hazáját, de a család a kívánt úti célt, Izraelt végül nem érte el. Arvo, nyugati kiadója segítségével először Bécsbe költözött, majd egy évvel később Nyugat-Berlinben telepedett le, ahol jelenleg is él. Észtországból való távozása óta elsősorban egyházzenei kompozíciókat ír (János-passió, 1982; Te Deum 1984-86, átdolgozva: 1993; Magnificat, 1989; Boldogmondások, 1990). Számos művet komponált vonós- és kamarazenekarra (Fratres, 1976; Kánon Benjamin Britten halálára vonósokra és harangokra, 1977/80; Festina Lente, 1988; Siloun's Song, 1991). 1996-ban az American Academy of Arts and Letters tagjai sorába választották, 2005-ben a modern európai egyházzene megteremtésében vállalt szerepéért Európai Egyházzene Díjjal tüntették ki. Ízelítő műveiből - videó:
|
Az
egyházi zeneszerzés legkiemelkedőbb ma élő képviselője, akinek zenéjét a
gregorián énekek inspirálják. Az észtországi Paideben született, de
Rakvereben nőtt fel és kezdte meg zenei tanulmányait. 1958-67-ig az Észt
Rádió hangmérnökként dolgozott, illetve filmzenéket írt. Ez idő alatt Heino
Eller irányításával zeneszerzést tanult a Tallinni Konzervatóriumban, ahol
1963-ban diplomázott. 1962-ben két kompozíciójával megnyerte a Szovjetunió
Fiatal Zeneszerzőinek Versenyét. Korai művei (egy vonósnégyes, illetve
néhány neoklasszikus zongoramű) Sosztakovics és Prokofjev hatásáról
tanúskodnak.
Nekrológ
(op. 5 - 1960) című zenekari kompozíciója volt az első észt mű, amely
Schönberg dodekafon technikáját alkalmazta. 1971-ig keletkezett darabjait
tizenkét hangú struktúrák, szerialista és aleatorikus technikák alkalmazása
jellemzi (Perpetuum
mobile zenekarra
Op. 10 – 1963,
I. szimfónia:
Többszólamú op. 9 – 1963,
II. szimfónia
zenekarra – 1966), illetve kollázs technikával is kísérletezett (Collage
on B-A-C-H, oboára, vonós zenekar, csembaló, és zongora
- 1964). A hetvenes években – részben a gregorián zene, illetve 14-16.
századi francia és franko-flamand zeneszerzők műveinek hatására – gyökeres
változás állt be stílusában.
