finn
zeneszerző
1900-ban a Helsinki Filharmonikus Zenekar európai hangversenykörúton népszerűsítették Sibelius műveit, melyekkel nagy sikert arattak. Axel Carpelan báró 5000 márkát biztosított a művész számára, hogy csak a komponálásnak élhessen, ebből a pénzből utazott Olaszországba. 1901-ben kezdte el a munkát a II. szimfóniáján, majd a Heidelbergben vezényelte a Lemminkäinen legendáját. Mivel zavarta a nyüzsgő fővárosi élet, ezért 1904-ben vidéki villát vásárolt magának és haláláig ott lakott, de gyakran látogatott el a 30 km-re levő Helsinkibe is. 1905–1908 között többször járt Angliában, ahol a III. szimfóniáját vezényelte. 1908-ban orvosai rosszindulatú gégedaganatot állapítottak meg nála. Berlinben műtötték meg. Egy milliomos amerikai zenerajongó (Carl Stoeckel), a Bayreuthi Ünnepi Játékok mintájára Norfolkban zenei fesztiválokat rendezett, ennek meghívott vendége volt Sibelius 1914-ben. Hazautazása előtt a Yale Egyetemtől díszdoktori címet kapott. 1914-ben kitört az első világháború, amely mélyen érintette és aggodalommal töltötte el a művészt, egészsége sem volt rendben, ráadásul német kiadójával is megromlott a viszonya. Mindezek ellenére 1915-ben 50. születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánították, elhalmozták jókívánságokkal. Az ünnepségen maga vezényelte V. szimfóniáját, amely igen kedves emlékeket idézett fel számára édesapjáról. 1917-18-ban Oroszországban kitört a forradalom, ami a finnek életére is hatással volt. Nála is házkutatást tartottak – hazafias érzelmei miatt – élete is veszélyben forgott. Ebben az időben a család Helsinkibe költözött, de ahogy a helyzet normalizálódott, visszatért Ainolába. Az 1920-as években több külföldi utat tett, megkomponálta utolsó szimfóniáit. 1926-ban megírta utolsó művét a Tapiolát, melyet még utoljára maga vezényelt. 1926-tól nem alkotott több művet, bár nagyon zavarta, hogy az államtól kapott életjáradékért nem dolgozott meg. Zenészek és újságírók biztatták a 8. szimfónia megkomponálására, de ez nem készült el. Hallgatásának egyik oka, hogy "hagyományos" zeneszerzőként nem vonzódott az ún. avangard zenéhez, amely ebben az időben bontakozott ki. Visszavonulásának másik oka, hogy barátja Axel Carpelan elhunyt, és Sibelius egyre többet küzdött súlyosabbá váló alkoholizmusával is. Ainolai magányában nem volt egyedül, öt lánya, unokái és dédunokái vették körül, akikkel sok kedves percet töltött. 1957. szeptember 20-án Helsinkiben az 5. szimfóniáját adták elő, amelyen a családjának több tagja is részt vett. E napon kapott agyvérzést, melybe belehalt. Ravatala Helsinkiben volt, de testét szeretett Ainolájában helyezték örök nyugalomra. Korai periódusában Sibelius Brahms hatása alatt állott. A kilencvenes években európai tanulmányútjáról hazatérve a finn nemzeti zeneművészet megteremtésének lelkesítő célja jegyében újult meg művészete. A későromantika elhasznált idiómáit a finn népzene új ízeivel frissítette fel. Későbbi műveiben - elsősorban szimfóniáiban - ismét megújhodott a zeneszerző, ezúttal egyetemes kifejezésmódot keresett és nem riadt vissza az újszerű eszközöktől sem. A Finlandia (Op. 26) - a zeneszerző legnépszerűbb alkotása, valóságos művészi "névjegye". A népe sorsát aggodalmasan szívén viselő zeneszerző 1899-ben részt vett abban a mozgalomban, amely tiltakozott az orosz cári hatalom februári kiáltványa ellen (feloszlatta a finn parlamentet, és korlátozta a sajtó- és szólásszabadságot az országban). A mozgalom irányítói demonstratív előadássorozatot rendeztek, amelyen többek között Sibelius ez alkalomra komponált négytételes szvitje a Finnország ébred is elhangzott. A szvit negyedik tétele – amely a Suomi címet viselte – utóbb különvált a sorozattól, és önálló darabként kezdte el pályafutását. Azóta ez a mű reprezentálja a világ szemében a finn nemzetet. Zenei anyagát sokáig folklór-idézetnek tartották, holott Sibelius egyéni invenciója. (Pándi Mariann: Hangversenykalauz). Ízelítő műveiből - videó:
|
Katonaorvos
apja kolerában halt meg, ekkor Jean még csak két éves volt. Édesanyja
egyedül nevelte a Sibelius testvéreket nagyanyja házában, de a nyarakat apai
nagyanyja loviisai birtokán töltötték. Szülei finnországi svédek voltak,
ezért a család otthon svédül beszélt, ő csak nyolcéves korában kezdett
finnül tanulni, majd a gimnáziumban is finn nyelven oktatták. Kevés közeli
barátja volt, nem szerette a nagy társaságot, annál inkább rajongott a
természet szépségei iránt, ez a természet szeretete élete végéig megmaradt.
Rendkívüli képzelőerejű, ábrándozó gyermek volt, akit – a zenén kívül –
leginkább a természettudományok és a matematika vonzott. Jean kilencévesen
zongorázni tanult, majd 14 évesen hegedű órákat vett a helyi karnagytól.
Tízéves volt, amikor
Esőcseppek
címmel darabot írt hegedűre és csellóra. Virtuóz hegedűjátékos szeretett
volna lenni, ezért sokat gyakorolt. Érdekelték a zenei formák, ezért
alaposan tanulmányozta Marx Zeneszerzéstan (Kompositionslehre) könyvét.
Családja nem akarta, hogy csak zeneszerző legyen, ezért 1885-ben beíratták a
Helsinki Sándor Cári Egyetem jogi karára, de egy év múlva véglegesen a zenei
pálya mellett döntött; beiratkozott a Helsinki Zenei Intézetbe. Mestere az
akkortájt Finnországban vendégszereplő Busoni volt. A zeneintézetben töltött
utolsó félévben két művet is komponált: egy
A-dúr vonóstriót
és egy
a-moll vonósnégyest. Az
intézmény, melynek később tanára is volt, 1939-ben felvette Sibelius -
egykori diákja és tanára nevét - 1939. március 11. óta - ez a nap egyben a
finn zene napja is. 1889-ben Berlinbe folytatta zenei képzését. Sibelius
nagylelkűsége és bohémsége miatt Berlinben hamar elköltötte az ösztöndíját,
így otthonról kellett támogatást kérnie. Az akadémián Albert Becker volt a
tanára, de a tanítása nélkülözött minden képzelőerőt, az itt töltött idő
legnagyobb haszna a koncertek hallgatása volt. Megismerkedett Robert
Kajanusszal, aki Berlinben vezényelte saját Aino szimfóniáját. Ez a
szimfonikus költemény a finn nemzeti eposz, a Kalevala legendáira írt mű,
ami felkeltette Sibelius érdeklődését a Kalevala iránt. Meglátta benne a
romantikus zenei lehetőségeket. 1890 nyarán visszatért Finnországba, ahol
barátjával, Armas Järnefelttel és családjával töltötte a vakációt.
Megismerkedett Armas húgával, Ainóval, aki akkor még csak 18 éves, egymásba
szerettek és titokban eljegyezték egymást. Ezután Bécsbe indult, ahol
Goldmark Károlynál és Robert Fuchsnál tanult. 1891-ben visszatért
Finnországba, és családi házukban, Loviisában töltötte a nyarat. Ebben az
időben feléledt a finn nemzeti érzés, aminek hatása alatt a Kalevalához
nyúlt. 1892-ben - nagy sikerrel - a helsinki szimfonikusok bemutatták a
Kullervo
c. szimfonikus költeményét Sibelius vezényletével. Mivel a zeneszerző nem
volt elégedett művével, soha többé nem engedte játszani. A siker
magánéletében is boldogságot hozott, elvette feleségül Aino Jarnefeltet,
akivel Kelet-Karéliába utaztak nászútra. Sibelius állást kapott a Helsinki
Zenei Intézetben. A következő években a finn legendákat földolgozó zenekari
művek sorát alkotta meg:
En Saga (Monda), Karélia-szvit, Lemminkäinen-szvit,
és 1899-ben a
Finlandia
- az utóbbi Finnország második himnusza lett, és azóta is a legismertebb
Sibelius mű. Maga a művész nem ezt tartotta legjobb darabjának, hanem az
I. szimfóniát.
Országszerte híres zeneszerző, de gazdasági ügyeit szerencsétlenül intézte;
1897-től állami évjáradékot kapott, mert helyette Kajanus lett a zeneszerzés
professzora az egyetemen. Kapcsolatba került a német Breitkopf & Härtel
kiadóval, ez segített anyagilag jobb helyzetbe kerülnie.
