

-
Bereznai László Péter

Diósdon nőttem fel, ahol a mai napig élek családommal. Erdőmérnöki tanulmányaimat Sopronban folytattam. Jelenleg végzős hallgató vagyok, az államvizsgára készülök. 2015-ig aktívan Sopronban laktam. Hazatérésem után kezdtem bele a sportéletbe és az írásba. Napi rendszerességgel futottam, és édesapám műhelyében dolgoztam. Ahol az üveges mesterséget tanulgattam. Először verseket írtam zömében, később már novellát és színműveket is. Egyik nyáron nagymamámat látogattam meg, és neki segítettem a ház körül és a kertben. Ekkor egy regényt írtam, amit jelenleg próbálok végleges formába hozni. A sport szeretete továbbra is mindennapjaim részét képezi, ahogy az alkotás is. Most leginkább, mint régen: futok, és úszom. 2018 őszén úgy éreztem, pályáznom is kell műveimmel, így találtam az Irodalmi Rádióra.