User banner image
User avatar
  • Bodnár Ildikó

Bemutatkozás :
Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó.

Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították.


2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos tanár volt, rendkívül sokoldalú érdeklődéssel és hatalmas tudással és tudásvággyal.


Mint magyar-orosz-francia-német szakos tanár rengeteg verset olvastam életemben, s bár nyelvésznek gondolom magam, az irodalom, ezen belül a költészet rendkívül közel áll hozzám. Nem véletlenül foglalkoztam igen sokat stilisztikával, egyik munkatársa vagyok (igaz, csak pár szócikkel) a 2008-ban megjelent, Szathmári István professzor által szerkesztett Alakzatlexikonnak. Folyóiratokban számos irodalmi elemzésem jelent meg, máig nagy érdeklődéssel olvasom mind a klasszikus, mind pedig a kortárs alkotókat. A magyar irodalomból a Nyugat költői állnak a legközelebb hozzám, a francia lírából Apollinaire és Verlaine a kedvenceim, az orosz lírából a klasszikusokat és a korai Anna Ahmatovát kedvelem a legjobban. A fenti költőktől sok művet olvastam eredetiben.


Magam gyermekkoromban, aztán 14 éves korom körül írtam verseket, de ez nem folytatódott, csak amikor a férjemet 2003-ban elvesztettem, akkor kezdtem újra rímes formában írni. A férjem halála után mintegy másfél-két évig igen sok verset írtam, a bánatomat ezekben tudtam a leginkább kifejezni. Majd évekig nem írtam, illetve a szüleim halálakor is született néhány darabom, de más alkalmak csak elvétve késztettek versírásra. Ám 2020 februárjától ismét szinte egyetlen vigaszom a versekbe való menekülés, miután élettársam hosszú betegség után elhunyt. Antik formákban nemigen írok, kedvelem a rímeket, belső rímeket, verseim gyakran a szabad vershez állnak közel. De sokszor kérdéses számomra, hogy költészet-e mindez, vagy csupán versel(get)és, nekem fontos, de jelentenek-e másnak is valamit.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás