Fekete Adrienn vagyok és Szombathelyen élek.
Egészen a húszas éveim elejéig nem gondoltam az írásra. Az irodalom órák mindig is a kedvenceim közé tartoztak, olyankor úgy éreztem, hogy egy másik univerzumban kalandozhatok, ahol nem kell ragaszkodni a realitáshoz, nincs számolás, táblázatok, és nem hatnak rám a fizika törvényei. Szeretem azt, ahogy az írók beengedik az olvasót a fejükbe, de meghagyják a lehetőségét, hogy mindenki egyéni módon értelmezhesse a leírtakat. Ettől válik bensőséges és személyes élménnyé egy könyv vagy bármely mű.
Mikor előszőr írtam le egy szöveget, talán önismereti célból csak a saját szórakoztatásomra, úgy éreztem közelebb kerülök a belső világomhoz, melyet olyanná formáltam a szavak ereje által, amilyenné csak szerettem volna. Mikor leveszünk egy könyvet a polcról, gyakorlatilag jegyet váltunk egy utazásra, s az úti cél lehet a borzongások földje, Hamupipőke mesevilága, vagy egy embert próbáló kaland a dzsungel közepén.
Ha terhessé váltak számomra a hétköznapok vagy úgy éreztem, hogy mélyebb szinteken nem tudom átadni a gondolataimat, az íráshoz folyamodtam segítségül. Máskor csak egyszerűen megérintette a lelkemet valami vagy valaki. Számomra ez az egész egy varázslat, melyben a pálca a toll, a papír a keret, s az ihlet a varázspor.