Jeney András az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2008. cím birtokosa.

Falusi parókián, hatgyermekes lelkészcsaládban nőtt fel. Származása miatt csak a műszaki pálya állt nyitva előtte, így gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd matematikussá képezte ki magát és a Miskolci Egyetem különböző matematikai tanszékein futott be karriert. Irodalmi érdeklődését a szülői ház, elsősorban édesanyja keltette fel. Költői készsége más irányú polgári hivatása miatt sokáig szunnyadott, hogy aztán a 90-es években búvópatakként törjön elő. Alkotásai – elsősorban versek, de néhány prózai mű is – azóta folyamatosan jelennek meg antológiákban, valamint más nyomtatott és elektronikus fórumokon. Sok-sok irodalmi délután, könyvbemutató meghívott vendége, rádió és helyi televíziós műsorok szereplője, pályázatok sikeres résztvevője. 2008-ban ő lett az Irodalmi Rádió legjobb szerzője. Két önálló verseskötete jelent meg, Útra ha keltek (2004) és Fölfelé visz a folyó (2009) címmel. Családi háttere irodalmi munkásságában is meghatározó. Önmagáról ritkán, a világ sötét felé rohanása miatti aggodalmáról gyakrabban ír, de szinte minden ilyen versében az ellenpont, a megoldás fényeit is felvillantja. Vallja: a vers lényege a képes beszéd, a ritmus, a dallam, a formával harmóniában lévő – direkt üzenetet nem, ám mégis –, az érzelem és az értelem dimenziójában egyaránt világos mondanivalót rejtő fogalmazás. Talán matematikusi alkata miatt is a szabályos, kötött versformákat kedveli, gyakran ír időmértékes ritmusban. Véleménye szerint nehezebb is megkötve bár, mégis szabadon szavakkal játszani, gondolatokat kifejezni, igazgyöngyöket felmutatni.

Gyöngyökre lelni

Ti költők mondani – s nagyot – akartok;
Én óceánban gyöngyöket keresni.
Szavakból fényt kirakni, istenarcot;
S csak énekelni, illatot lehelni.

Hová anyám szült, ám sosem jutottam.
Rajtam a billog, lantnok nem lehettem;
Hajléktalant gúnyoltak lenn a porban –
És én magosban otthont építettem.

Picinyke kertet, hol titokvirágból
Kinyíltak mégis késő őszi versek –
Smaragdtuják, leanderből szonettek.

S levél, ha szárad, gyöngyként hull az ágról.
A zizzenésben fény remeg, s az ének:
Szellőharangban istenrezdülések.