-
Papp János
Bemutatkozás :
<p style="text-align: justify;"><strong><a href="https://ujabb.irodalmiradio.hu/wp-content/uploads/2017/10/Papp-Janos.jpg"><img class="size-medium wp-image-10827 aligncenter" src="https://ujabb.irodalmiradio.hu/wp-content/uploads/2017/10/Papp-Janos-300x199.jpg" sizes="(max-width: 300px) 100vw, 300px" srcset="https://irodalmiradio.hu/wp-content/uploads/2017/10/Papp-Janos-300x199.jpg 300w, https://irodalmiradio.hu/wp-content/uploads/2017/10/Papp-Janos-768x510.jpg 768w, https://irodalmiradio.hu/wp-content/uploads/2017/10/Papp-Janos-1024x680.jpg 1024w" alt="" width="300" height="199" /></a>Papp János</strong> az Irodalmi Rádió szerzője.</p>
<p style="text-align: justify;">Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást.</p>
<p style="text-align: justify;">Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember.
Szekszárdon születtem 1975-ben. A Sárköz szülöttje vagyok, szüleim, nagyszüleim és azok szülei is itt keresték a szántóföld adta kiküzdött boldogulást. Talán én is engedtem volna e fekete föld langy leheletének, ha a szülőfalumat átszelő sínpáron robogó masina füstje nem borít be kátrányos zubbonyába, és e roppant erő, sebesség, lendület hivatást nem ébreszt bennem. Sípja messzire csalt a szülői háztól, Dombóvárra, ahol a vasutas szakma kitanulásáért még a kollégiumot, a családtól való távollétet is vállaltam. Itt talált rám a szerelem, amelynek izzása ma is küzdelemben tart.
Verseket, kisebb meséket már 9 – 10 éves koromtól írtam. Ezeket a falusi élet, a Sárköz, a Gemenc, a természet szépségei ihlették. A szerelem azonban ezeket a rímes „ujj gyakorlatokat” más szféra felé, „új gyakorlatokká” emelte. Középiskolai diákként több szépirodalmi pályázaton is sikerrel szerepeltem, tanáraim alkotásaimat érdemesnek találták arra, hogy támogassanak a fejlődésben.
Hittem és hiszem, hogy a szerelem lehet tiszta, vallom: több, mint molekulák kémiai játéka az emberben.
Azt gondolom koromhoz képest érett és hiteles tudósítója voltam rímeimmel, szóképeimmel eme édes fájdalomnak. Várt a költői, az irodalmári pálya; de a vasút lüktető, szerteágazó világa is. Mielőbb önálló életet szerettem volna, amihez keresetre volt szükség, így munkába álltam.
A vasúton kapott kereset, az önállóság megteremtésére ekkor (1995!) biztos alapot adott.
Már ekkor tudtam, hogy Múzsámmal akarom összekötni életem.
Idén huszonkettedik éve vagyunk házasok…
Majd jöttek a hétköznapok, a munka, a gyermeknevelés, a felnőtt élet teendői, melyek elcsendesítették bennem a rímeket. Nem alkotói válság volt ez, hiszen sokszor felszisszent bennem egy-egy sor, ám vagy idő, vagy alkalmas hely, vagy épp papír nem volt nálam az íráshoz.
Igyekeztem feladataimban jól helyt állni. Hivatásomba sok energiát fektetve egyre biztosabb lett szakmai tudásom.
Ma ellenőrzési szakértőként dolgozom. A feladatoktól nem féltem, és ma sem félek.
A szakmai kihívások mellett újra iskolapadba ültem, főiskola, majd egyetem után most ötödéves teológia hallgató vagyok. Az új közegek újabb emberi kapcsolatokkal gazdagítanak; melyek révén még nagyobb elszántsággal tudom hirdetni, hogy az ember teremtettségében jó!</p>
<p style="text-align: justify;">Józanság, tisztelet, elhivatottság az, amivel a Teremtő, a család, a hivatás elé állok, persze így is meg kell vívni a magam belső harcait. Kudarcok és sikerek hullámvasútján ülünk.
Ha ezek a küzdelmek nem lennének, talán nem tudnék előítéletek nélkül rácsodálkozni a teremtett világra. És akkor mivé lennének a versek, mivé lenne a lélek?! Mivé lenne az Ember!?
Valamit át kell adnunk a másiknak, a világnak. Hiszem, hogy csak így lehet, hogy másként nem lehet értelme. Az, hogy hivatásunkra nem mindig emlékezünk tisztán, lehet, hogy azért van, mert túl nagy érték az, amit lelkünkben, mint küldeményt, magunk cipelünk. Súlyának tudatában, lehet, el sem indulnánk. De hiszem azt is, miután átadtuk ezt a „csomagot”, szívünk felszabadul a kegyelemre, és üdvösségünk lesz.</p>
<p style="text-align: justify;">Kell a józanság, mert ez a feladat nem könnyű. Tévedhetünk és eltévedhetünk. Tisztán kell látni közös értékeink jelzőfényei mentén. Kell a tisztelet, a szeretet!
Szabad szeretnem azt, aki küldött, és szeretnem azt, akihez küldtek. Sőt, „olykor” magamat is. Nem állhatok le félúton, és nem rettenhetek meg! Tisztelnem kell a küldetést: célba kell juttatom azt a csak bennem izzó, csak Neki, csak Neked elkészített üzenetet.
Elhivatottság és kitartás az mellett, hogy jó a cél, hogy jó az ember, hogy csak a szeretet, ami számít, és hogy az, maga az Isten.
Ezt szeretném elmondani rímekben dadogva mindenkinek, de legfőképp most Neked, kedves olvasóm, szeretett feleségemnek, gyermekeimnek, barátoknak és a jelent örökké teremtő Istennek.</p>
<p style="text-align: justify;">Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást.</p>
<p style="text-align: justify;">Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember.
Szekszárdon születtem 1975-ben. A Sárköz szülöttje vagyok, szüleim, nagyszüleim és azok szülei is itt keresték a szántóföld adta kiküzdött boldogulást. Talán én is engedtem volna e fekete föld langy leheletének, ha a szülőfalumat átszelő sínpáron robogó masina füstje nem borít be kátrányos zubbonyába, és e roppant erő, sebesség, lendület hivatást nem ébreszt bennem. Sípja messzire csalt a szülői háztól, Dombóvárra, ahol a vasutas szakma kitanulásáért még a kollégiumot, a családtól való távollétet is vállaltam. Itt talált rám a szerelem, amelynek izzása ma is küzdelemben tart.
Verseket, kisebb meséket már 9 – 10 éves koromtól írtam. Ezeket a falusi élet, a Sárköz, a Gemenc, a természet szépségei ihlették. A szerelem azonban ezeket a rímes „ujj gyakorlatokat” más szféra felé, „új gyakorlatokká” emelte. Középiskolai diákként több szépirodalmi pályázaton is sikerrel szerepeltem, tanáraim alkotásaimat érdemesnek találták arra, hogy támogassanak a fejlődésben.
Hittem és hiszem, hogy a szerelem lehet tiszta, vallom: több, mint molekulák kémiai játéka az emberben.
Azt gondolom koromhoz képest érett és hiteles tudósítója voltam rímeimmel, szóképeimmel eme édes fájdalomnak. Várt a költői, az irodalmári pálya; de a vasút lüktető, szerteágazó világa is. Mielőbb önálló életet szerettem volna, amihez keresetre volt szükség, így munkába álltam.
A vasúton kapott kereset, az önállóság megteremtésére ekkor (1995!) biztos alapot adott.
Már ekkor tudtam, hogy Múzsámmal akarom összekötni életem.
Idén huszonkettedik éve vagyunk házasok…
Majd jöttek a hétköznapok, a munka, a gyermeknevelés, a felnőtt élet teendői, melyek elcsendesítették bennem a rímeket. Nem alkotói válság volt ez, hiszen sokszor felszisszent bennem egy-egy sor, ám vagy idő, vagy alkalmas hely, vagy épp papír nem volt nálam az íráshoz.
Igyekeztem feladataimban jól helyt állni. Hivatásomba sok energiát fektetve egyre biztosabb lett szakmai tudásom.
Ma ellenőrzési szakértőként dolgozom. A feladatoktól nem féltem, és ma sem félek.
A szakmai kihívások mellett újra iskolapadba ültem, főiskola, majd egyetem után most ötödéves teológia hallgató vagyok. Az új közegek újabb emberi kapcsolatokkal gazdagítanak; melyek révén még nagyobb elszántsággal tudom hirdetni, hogy az ember teremtettségében jó!</p>
<p style="text-align: justify;">Józanság, tisztelet, elhivatottság az, amivel a Teremtő, a család, a hivatás elé állok, persze így is meg kell vívni a magam belső harcait. Kudarcok és sikerek hullámvasútján ülünk.
Ha ezek a küzdelmek nem lennének, talán nem tudnék előítéletek nélkül rácsodálkozni a teremtett világra. És akkor mivé lennének a versek, mivé lenne a lélek?! Mivé lenne az Ember!?
Valamit át kell adnunk a másiknak, a világnak. Hiszem, hogy csak így lehet, hogy másként nem lehet értelme. Az, hogy hivatásunkra nem mindig emlékezünk tisztán, lehet, hogy azért van, mert túl nagy érték az, amit lelkünkben, mint küldeményt, magunk cipelünk. Súlyának tudatában, lehet, el sem indulnánk. De hiszem azt is, miután átadtuk ezt a „csomagot”, szívünk felszabadul a kegyelemre, és üdvösségünk lesz.</p>
<p style="text-align: justify;">Kell a józanság, mert ez a feladat nem könnyű. Tévedhetünk és eltévedhetünk. Tisztán kell látni közös értékeink jelzőfényei mentén. Kell a tisztelet, a szeretet!
Szabad szeretnem azt, aki küldött, és szeretnem azt, akihez küldtek. Sőt, „olykor” magamat is. Nem állhatok le félúton, és nem rettenhetek meg! Tisztelnem kell a küldetést: célba kell juttatom azt a csak bennem izzó, csak Neki, csak Neked elkészített üzenetet.
Elhivatottság és kitartás az mellett, hogy jó a cél, hogy jó az ember, hogy csak a szeretet, ami számít, és hogy az, maga az Isten.
Ezt szeretném elmondani rímekben dadogva mindenkinek, de legfőképp most Neked, kedves olvasóm, szeretett feleségemnek, gyermekeimnek, barátoknak és a jelent örökké teremtő Istennek.</p>
