-
Petőh-István Jennifer
Bemutatkozás :
Petőh-István Jennifer vagyok. „Az őszi ég alatt” című pályázaton való sikeres részvételem óta nagy örömömre szolgál, hogy az Irodalmi Rádió állandó szerzői közé tartozhatom!
1994-ben születtem Vásárosnaményban, a Tisza partján fekvő kisvárosban.
Tizenöt éves korom óta foglalkozom versírással, és hálás vagyok az eddigi lehetőségekért, hogy nyomtatásban is megjelenhettek verseim, úgy, mint:
A Marsbook Kiadó gondozásában megjelent
Involúcióink antológiában „Tavasz” című versem, Fényvesztve antológiában „Várakozás” című versem,
valamint a Talentum House Kiadó Papírszárnyak nevet viselő antológiájában „Extázis” ès „Stagnálás” című verseim.
Jövőbeli céljaim egyike, hogy a saját, önálló verseskötetem is a kezemben foghassam, és írásaimat továbbra is megoszthassam mindazokkal, akik örömüket lelik azok olvasásában.
Számomra az írás egyfajta létszükség, amely olykor a legváratlanabb helyzetekben lep meg, amikor a szavak gyors egymás utánban áramlanak hozzám.
Máskor viszont, hetekig nem találom a helyem az alkotás világában.
Azt hiszem, ez is olyan, mint az életben minden, ami velünk történik: a maga módján, a maga idejében talál ránk, amiről addig nem is tudtuk, hogy hozzánk tartozik.