-
Tóth Gabriella
Bemutatkozás :
Tóth Gabriella (Toga) az Irodalmi Rádió szerzője.
Először is köszönöm az Irodalmi Rádió megkeresését, felkérését! Megtisztelő számomra, hogy csatlakozhatom ehhez az alkotó közösséghez.
Tóth Gabriella debreceni születésű, de jelenleg Nyíregyházán élő egy gyermekes édesanya vagyok. Agrármérnöki végzettségem, munkám révén közel állok a természethez, írásaimban gyakran megjelennek a természeti képek, általában nem, mint csendélet, hanem, mint a lelki élet kifejezésének egyik „eszköze”, azaz a középpontban mindig az ember áll.
Az írással már kamasz koromban kacérkodtam, aztán többször elfelejtődött, majd visszatért az életembe. Első írásaimat a magány, a közösségen kívül állás érzése „szülte”, mára a „repertoár” bővült. Írás során szeretem – bár nem tudatosan – néhány mondatban kifejezni az érzéseket nem hétköznapi módon, úgy, hogy mégis realistán, néha naturalistán, tisztán, világosan érthető, megérthető legyen, bár – reményeim szerint – nem áll távol tőlem az átvitt értelmű megfogalmazás sem.
Szeretem, ha egy mű konkrét, egyértelmű, másrészt, és most ellentmondásba kerülök magammal, serkentsen gondolkodásra, hisz az alkotásoknak lehet akár több olvasata is. Élethelyzettől, tapasztalattól függ, hogy mit látunk bele. Hozzám a realisztikus, életszagú írások állnak közelebb.
Nyomtatásban, Tóth Gabriella (Toga) név alatt eddig mindössze néhány antológiában olvashatóak verseim, novelláim, illetve Toga név alatt internetes felületeken, oldalamon, illetve irodalmi csoportokban.
Facebook oldalam elérhetősége:
@togavers