User banner image
User avatar
  • Varga Árpád

Bemutatkozás :

Varga Árpád az Irodalmi Rádió szerzője.


Viszonylag korai árvaságra jutásom ellenére alapvetően jó kedéllyel megáldottnak látom magam kívülről. Bár élénken érdeklődöm időnként a közélet és a közállapotok iránt, lírám alapanyagát jobbára saját tapasztalataimból, életutamból merítem, ugyanakkor szeretek elgondolkodtatóakat írni. Prózával egyelőre még komolyabban nem foglalkoztam, de céljaim között szerepel. Kedvelem emellett az idézeteket, a popzenei dalszövegeket fürkészni, mert meggyőződésem, hogy a mai korban nagyobb eséllyel válik tartalmas kultúra-fogyasztóvá az, aki ezen rövid üzenetek révén, azokat persze alaposan megválogatva rá tud mutatni az emberi, művészi értékekre. Mindez összefüggésben van egyébiránt azzal, hogy tanári foglalkozásomból is adódóan fontosnak tartom a fiatalok számára a megfelelő példamutatást, ehhez pedig a frappáns, tömör irodalom ma talán járhatóbb út, hatékonyabb eszköz tud lenni. Mondhatni nagyon átalakulóban van jelenleg a költészet, ami sok mindennek köszönhető, de én itt és most élek, szeretem ezt művelni, ezért igyekszem olyan szellemi muníciót adni az esetleges olvasóimnak, hogy érdemesnek találjanak úgymond idejük nekem szentelésére. Eddig egy verseskötetem jelent meg magánkiadásban Kétszáz apeva címmel. Jövőbeli tervem folytatni a publikálást, melyet 2016 őszén kezdtem el, elsősorban az interneten.


Honlap: https://vargaarpad.com/


Posztmodern mondókák (pdf) - elektronikus kötet az Irodalmi Rádió szerkesztésében
Lényem anyám virága (pdf) - eleketronikus kötet az Irodalmi Rádió szerkesztésében


 

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás