Igaz szó
Amit érez a szív, azt szólja a száj, Szerte önti szennyét, mindazt, ami fáj. Ha neked ma nem jó, legyen rossz másnak? Mit Isten adott,
Bora Ildikó
2026.07.12.
Nincs hozzászólás
Amit érez a szív, azt szólja a száj, Szerte önti szennyét, mindazt, ami fáj. Ha neked ma nem jó, legyen rossz másnak? Mit Isten adott,
-Szia Anyuu! – hallatszott az utcáról egy vékonyka hang, majd a gazdája szöszke buksija is felbukkant, azt egy narancssárga hátizsák követte, ami nagy lendülettel repült
Van egy hely, ahol otthagyhatod bánatod,Ahol, ami téged nyomaszt,mindig elzárhatod. Csak nyisd meg a fejedben az ismerős ajtót,S hagyd magad mögött a kibuggyanó jajszót.Lépd át
Ha kórlapom lenne, szerepelne rajta, mit okozol, Láz gyúlt a szívemben, hol békés csend honolt. Nem kín ez, inkább fénylő lobogása, Mint hajnalban születő, gerlepár
Akkor találtál rám Amikor már feladtam Amikor már ezer verset írtam Melyben a szerelmet átkoztam. De most e mérgezett tollat leteszem Új fejezet kezdődik
Habos felhők ölén ül a Nap, és ábrándosan néz szerte-körbe, Sárga kalapos sugarával szélvészként iramlik le a völgybe. Benne rezdül az édes tavasz, erdő mélyén
Első fejezet: Az általunk választott család – Na és mi is fogott meg egészen pontosan ebben a csajban? – szegezte nekem a kérdést a cimborám,
A kisfiú elindult, a hópelyhek pedig örömmel üdvözölték. Az apró kis testben szétáradt a várakozás. A karácsonyi utcákon sok volt a látnivaló. Sült gesztenye illata
Hópehely hull, fehér álom, Szárnyakon száll a karácsony. Díszgömböt tűz fenyőágra, Jézus eljön nemsokára. Fagyöngyöt fűz a szeretet, Felolvasztva jégszíveket. Kisgyermekkéz csomagot bont, Kanapén cicánk
Ragyogó vasárnap délután volt. Ott ültek a kislánnyal a belváros szívében, szemben a Madách térrel, a kis jegyszedő bódé mellett. November utolsó napjainak egyike volt,
A boltban álltam, a kosaram tele mindenféle dologgal, amit igazából nem is akartam megvenni. A bevásárlólista a zsebemben pihent, makulátlanul, mint egy becsületkassza, amit senki
Hová lettek a régi csipkék? Hová a hímzett terítők, a vékony cérnákkal és finom ujjakkal készült virágmotívummal és indákkal telefuttatott terítők, asztalok díszei, krendecek ékesítői,
Viszi hajómat a kék tengeren, rongy vitorlákkal a szél ereje. Távolban sziklás partnak sejtelme: Ki tudok-e kötni ott csendesen? Vagy víz alatti zátonyra futok, és
Némán zúgó folyó partján, Kavics lennék, szürke kő. Távol minden ember ártól, Elhagyottan heverő. Elnézném a habok leplét Mit e vidék csendje sző, Közelebb is
Kövér izzadtságcseppek gördültek le a homlokomról, hátamon a vászonruha csuromvizes volt, miközben a városi dugóban várakoztam. Pokoli meleg volt. Sohasem fog zöldre váltani a lámpa!
Ülök a teraszon, hátam a széknek támasztom, arcom fölfelé fordítom, felettem a kék égen habkönnyű, kövér felhőpamacsok úsznak át, rakoncátlan szélgyerekek terelték oda őket. Körülöttem
Szeretek nevetni vagy csak élni? Ezen eddig nem gondolkodtam soha. Egész nap fütyül a rigó? – azt kérdi Unokám. Jókedvű? Mi az oka? Választ sem
Pcsolinszky Kitty Délibáb Lángoló kandallónál vacogva, sőt dermedten ülök. Szendergek, hallgatom, szerintük folyton mindent s mindenkit gyűlölök. A szégyenek mellett éhezve keltem! És