Az ágyánál álltam és elengedtem a kezét, S közben figyeltem halkan búcsúzó, Könnyes tekintetét. Ő soha nem engedte el kezem. Féltett, óvott mindig türelmesen, Cserébe
Ami utánam marad Az előző részek tartalmából: Végigjártam az utolsó akvarista utamat is, mely szellemi és materiális síkon egyaránt futott: átadtam azt a tudást, amit
Légies, oly sebes, szabadon érkező csodás hajnali mese. Mámoros napsugár billeg homokon, Igézőn susog a romos ormokon. Mint szerény moha kőmenedéken, Éltem itt vízen és
Az utolsó nagytakarítás – Második rész Az előző részek tartalmából: Felszaporodtak a teendők az Akvarista Blokk háza tájékán. Rendbe kell szedni a terráriumot, ki kell
Ha nem leszel többé mellettem, Szíved nem pihen meg szívemen, Hová is repülnék nélküled Messzire tűnő szürke fellegen? Patakcsobogásban lágy hangod susog, Lángod megperzsel vöröslő
Utoljára vagyunk itt ma, Hisz eljött az idő az utolsó búcsúra, Pedig most volt mikor először ült a padokba a sok kisgyerek, S mikor másodikban
Búcsúzunk Az utolsó nap, mit annyira vártunk, és most mégis könnyező szemmel állunk, megkopott padok némán integetnek, vár egy új világ, amely ismeretlen. Lassan, szomorúan
Sokáig vártalak, lágy szellő fújdogált a fák alatt, mire megjöttél, felkelt a nap, s csak álltunk könnyes búcsúban, míg elnyelt a felleg. Várt a part,
Könnyek közt síromnál ne állj, nem vagyok ott. Lelkem messze jár… Szeleknek szárnyán szállok én, követlek csillogó hópihén, szitáló langy eső neszén. Élet vagyok szárba
