Rendhagyó búcsú
Régen elengedtük egymás kezét, most a múltunk visszhangzik bennem, mintha még ott ülnénk egymás mellett, de csak az emlék tart össze minket. A barátság
Horváth Edina Anna
2026.05.21.
Nincs hozzászólás
Régen elengedtük egymás kezét, most a múltunk visszhangzik bennem, mintha még ott ülnénk egymás mellett, de csak az emlék tart össze minket. A barátság
Éjszakába burkolózott zöld szemed, nem látom többé halvány csillogását. Gyarapodott az ég egy új lélekkel: – Hallod a szeretteid zokogását? Futottak köztünk sötét viharfelhők, szavak
2019-ben írtam ezt a verset az egyik tanáromhoz. Akkor voltam végzős. Nagyon jó visszaolvasni, és belátni, hogy mennyire igazak a mai napig a sorok. Szerintem
Mindenhol por, kosz és romok, Belepi a házakat a rengeteg homok. Kihalt a város, nem lakja már senki, Lehet, most már nekem is el kellene
Úgy simogat az őszi napsugár, érzem, most búcsúzik és csak rám vár! Harcias szél elsöpri majd messze, én várni fogom, hogy eleressze. Ég szürkül, bánatos
Melletted ülök, tök némán és vakon, Szádból a szíved monológja potyog, Ez életnek tűnő végtelen napon feladtál, mint Morse a táviratot. Mennyi szar verset írok
Receptorok ingatag ingert továbbítanak, így égsz tök véletlenül el bennem tökéletlenül. Képletté lett szívem falán hiányod, mely teljes talány, megoldást sem sejtenek a neurotranszmitterek. Az
Egyetlen röpke nyár, ez volt a mi időnk, Viharos szerelmünk szított tüzes esőt. Vágyunk mézborát ittuk egymás ajkáról, Ölelésben vált eggyé közel és távol. Hold
Ha nem leszel többé mellettem, Szíved nem pihen meg szívemen, Hová is repülnék nélküled Messzire tűnő szürke fellegen? Patakcsobogásban lágy hangod susog, Lángod megperzsel vöröslő
Búcsúzunk Az utolsó nap, mit annyira vártunk, és most mégis könnyező szemmel állunk, megkopott padok némán integetnek, vár egy új világ, amely ismeretlen. Lassan, szomorúan
Sokáig vártalak, lágy szellő fújdogált a fák alatt, mire megjöttél, felkelt a nap, s csak álltunk könnyes búcsúban, míg elnyelt a felleg. Várt a part,
Könnyek közt síromnál ne állj, nem vagyok ott. Lelkem messze jár… Szeleknek szárnyán szállok én, követlek csillogó hópihén, szitáló langy eső neszén. Élet vagyok szárba