A napokban a metamorf masszázs módszerével dolgozom, mely egy csodálatos lelki blokk oldó technika. Szokták lélekmasszázsnak is nevezni. Ez a versem az elengedésről, a megengedésről szól és úgy érzem tökéletesen kapcsolódik a metamorf masszázs lényegéhez. A tudatunkba ha beengedjük a versben megfogalmazott gondolatokat, érzéseket, vagy ahhoz hasonlókat, máris sokat tettünk önmagunkért.
Tűzbe vetettem minden gondolatot: Ágyad végében állva suttogtam el imámat érted, mert megérdemled, hogy szánjalak! Oly sok volt már a számlán, Oly rengeteg hazug
Úgy ülünk itt egymás mellett, mint két néma idegen. Te nem mozdulsz, én is várok, kuporgunk a perceken. Nincsen sírás, nincsen bánat, minden sóhaj bennrekedt,
Szívköves kamrákon átcsorgó érzelmek visszhangja koppan, falra kenődik, mint a kemény víz kifulladt mosógépdobban. Vészharangként kong, szűkülő ereimben jajong a vér. Veretes szívkövek okozta kamrafeszülés,
Figyelem vágyaim: akár az üveget karcoló ágak; túlélték teleim pusztításait, iszkoló gyávaságai hajtássá váltak. Égbe mártani áhítom ágaim, és róni üvegpalettára – tán a magasság
A megszülető naptól pirulós az ég. Leválna már bennem elméről az Én. Felhőkről a gondolatok vissza-visszanéznek tudatomnak derengő, örök lény-egére. Felöltött testet és ráolvadó időt
Amikor vége van Itt van a tél, a hideg tél, mindenki fázik, mindenki fél. Fél a jövőtől, az ismeretlen sorstól, mi pedig az eljövendő, örök
szemem alatt árulkodó karikák üvöltenek sírok, napok óta érted, értünk gyengeség a könny tehetetlen düh elfutott szekér után rohanni kár csendesen hömpölyög velünk az ár
