Magyarázat nélkül
Élünk-e valaha egy percet is? A jókedv, a mámor, a bor a szép ruhák, egy csoda út, a messze távol ad-e bármit, ami számít? Hajszolva
Veress Zita
2025.05.28.
6 hozzászólás
Élünk-e valaha egy percet is? A jókedv, a mámor, a bor a szép ruhák, egy csoda út, a messze távol ad-e bármit, ami számít? Hajszolva
A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint
Kidőlt a vén gesztenyefa, mi kertünk végén állott, Arcán a cseppfolyós idő ráncos kéreggé szilárdult. Láthatatlan vasfogak közt őszbe hajló koronáját Természetes reakciók módszeresen korrodálták
Néha az egyszerű kérdésekre a válasz sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk. Erre persze én sem gondoltam egészen mostanáig. A minap a buszmegállóban állva épp az
Élet Egy szirom lehullt. Keringve szállt a mélybe. Az élet vége. Hajadban megállt, egy pillanat-tavasz volt, s zuhant tovább. Ma már megértem, zuhanása a létem,
Könnycsepp alakú, könnyed és illatos, rózsaszín vagyok, szirmom bársonyos. A tavasszal jövő vihar leszakasztott, a sodródás messzire elragadott. Hirtelen magam sem tudom, hol lehetek. Új helyen,
Nézem, ahogy elszáguld mellettem az élet, S az a szomorú benne, hogy nem véled, Mert egyedül kell elviselnem a mindennapok gúnyját, És magányosan kell pengetnem
Kicsi lelkem csupa hála, Nem kérhetek jobbat nála, Mert a mosolyt arcomra ő csalja, S bánatomat ő meg is hallja, Neki köszönhetem a boldog időket,
Meddig leszel még önmagad rabja, Ki a pofonokat mindig kapja? Meddig leszel még hibás mindenért, Ki a hibás mindezért? Meddig okolod még magadat, Ki
Egyedül hagytak a világ végtelen kékjében, Ott álltam átitatva nyugalommal, békében, Most elmélyedve megérthetem a miérteket, Talán az élet véleményét is kikérhetem. Naiv kisgyermekként
Bár számomra a legkedvesebb évszak a tavasz, azonban a téli táj is csodaszép, misztikus látványt nyújt időnként.
Zaj. Nehéz, fáradt léptek csoszogása hallatszott a konyha felől. Felriadt, az ajtó felé fordította fejét. A mosogató feletti ledizzó égett, halvány fénye végigfestette a lépések
Életem rózsái nem nyíltak hiába. Mély álom zárt a titkok honába. Csipkebokor védett Mayától. Végre lehullt a szent fátyol. Utazás a távoli végtelenbe, megérkezés az
Hála minden zsongó-bongó apróságnak. 🙂 MIT SEM ÉREK Ízelt lábak, hártyás szárnyak, apró szemek, kicsiny szájak, csápízek és tapogatók, sárga nyelvek, mohón falók.
Kristály élénk jókedvvel lépett a jól ismert erdei ösvényre. Mindig is kedvelte az őszt. A szikrázó napsütés és a hűvöség tökéletes elegye. Ahogy a fáradt
Az életünk tiszta lapként kezdődik, a vége már egy teleírt füzet, tartalma jó esetben nem vergődik, hanem szívünkben gyújt örömtüzet. Az ember sokszor túl
Oly sok évvel ezelőtt apró bölcsőben felragyogott a nap, szellő szőtt rá selyemtakarót, csíz dalolt, nem kellett kottalap! Puha kezek dajkálták féltőn, majd rózsasziromban
Lépéseim árván konganak: Egy. Kettő. Sakktábla – arcodat rózsaszirmokkal rejtem el, Meddő csended átlényegül – hagyom. A csillagokat válaszul Fonott hajamba tűzöd: három. Érintésedben elidőzök,