Mosolyból épült nyár
Mosolyból épült nyár Van egy város valahol bennem, fényes utcák halk ölelésben, ahol a reggelek lassan indulnak, és a percek többé nem szomorúak.
Elekes Tímea Izabella
2026.06.09.
Nincs hozzászólás
Mosolyból épült nyár Van egy város valahol bennem, fényes utcák halk ölelésben, ahol a reggelek lassan indulnak, és a percek többé nem szomorúak.
-Szia Anyuu! – hallatszott az utcáról egy vékonyka hang, majd a gazdája szöszke buksija is felbukkant, azt egy narancssárga hátizsák követte, ami nagy lendülettel repült
Már nincs bennem bánat, nem jönnek a szavak.Olyan vagyok most, mint egy eldobott lakat. Lezártam a múltam, magam mögött hagytam.Elengedtem azt is, amit nem akartam.A
Rózsa nyílik a parton, folyót díszíti tükörképe, Nem az övé, a múlandó világ süvítő szele. Mely fújja ide-oda, gyökerét kitépni nem tudja, Mert nem e
Ha kórlapom lenne, szerepelne rajta, mit okozol, Láz gyúlt a szívemben, hol békés csend honolt. Nem kín ez, inkább fénylő lobogása, Mint hajnalban születő, gerlepár
Becsaptam magamat, azt mondtam: jól vagyok. Hazudtam mindvégig, nem teltek el úgy napok. Pedig aki én vagyok, már összetört bennem. Nem talált egyenes utat –
Eltűnődve azon mennyi illatot rejt rét, mező, s Duna-part, Ezt idézi bennem máig az eső frissítő illata. A fák susogása mesélnek elmúlt tavaszokról, S minden
– Szia Rita! Boldog karácsonyt! Ezennel átadom neked az esti műszakot – mosolygott Clara a kórház nővérpultja előtt, miközben egy kisebb halom kezelőlapot és néhány
Énekel egy madár, és viszi a híreket, Összeforrasztja a megsebzett szíveket. Szárnyával megsuhogtatja a tájat, Szívünkbe ne üsse fel fejét a bánat. Indul már innen,
nyíló rózsád szirma könnyű csókom súlya alatt megremeg, nyelvem nyomvonala serkent rajta sűrű harmatcseppeket, pőre vágyam csőre töltve lágyan ágyásodba engeded, halálos méreg vagy, ha
Komótosan ballagott a Városliget mellett, az Ajtósi Dürer soron, majd befordult a Zichy Géza utcába, az iskola irányába. A kislányért ment. Eszébe jutott az a
A halál gondolata felmerül álmaimban És a jövendő esztendők titka igéz, Hol a történés sejtelme mint a méz a néheket, Úgy vonzza a kérdőjeleket. Mi
Szíved szorítja a bánat. Az élet ennyi kínnal járhat? Éket vágnak kudarcaid. Elbuknak mind a harcaid? Eszedbe jutnak sikerek. Örülsz, mint a kisgyerek. Szívedben a
Lágy déli szellő simítja végig, idő kezével barázdált arcom. Sólyom szemével a hegyek oldalán kivágott erdőket látom. Városok peremén fekete, gomolygó köd figyel, mindenre elszánt
A boltban álltam, a kosaram tele mindenféle dologgal, amit igazából nem is akartam megvenni. A bevásárlólista a zsebemben pihent, makulátlanul, mint egy becsületkassza, amit senki
Hajnalodik. Távolról egy kakas kukorékolása hallatszik. A napkorong felkúszik az égre és az éj sötétje kialszik. A nappal arannyal vonja be a kertet. Kiülök a
/Figyelem! Ez az iromány a szatíra műfaját súrolja. Megértéséhez kellő humor szükségeltetik!/ Mi a szülői lét valójában? Egy csatatér, ahol elkobozzák a szabadidődet, a magánéletedet,
Egy poros padláson láttam meg a napvilágot. Ez volt a születésem színtere. A szűk tér, ami eleinte körülölelt, egyre fojtogatott, míg egy nap teljesen elviselhetetlenné