Tevékeny napra ébredt az erdő, Ez az időszak, a lombot elvesztő, Nyárbúcsúztató, hűvös őszi idő, Barnul a falevél, szárad, esendő. Nem különleges, rendkívüli esemény, Csak
A tizenöt éves Annabelle magányosan üldögélt a robogó vonat fülkéjében, látszólag szenvtelen arccal szemlélve az elsuhanó tájat. Ajkait összepréselte, nem mintha lett volna bárki,
Nyári éjszakákon merre visz az álom? S ha eltűnik, vajon hol találom? Izzó parázs forró rejtekébe bújva? Zuhatag mögött, titkos barlang-kútba? Ha a hajnal sírva,
Hajlott, törékeny alak, Botra támaszkodó kéz, Apró léptek csusszannak, A szem a távolba néz. Vöröslő alkonysugár Lángjában fürdik a rét. Hol van már a régi
Az Átetsző a Véges végtelen után a második verseskötetem. A könyvben a művek keltezésük sorrendjében követik egymást. Szabad és kötött versformák egyaránt jelen vannak. Található
Egy nagy szürke ház előtt állok. Félve de reménykedve nyomom le a kilincset hogy mikor belépek anyám boldogan ölel magához. De nem így lett. Körbenéztem,minden
Az arc a múlt térképe, megtapossa az élet lehelete, mint a papírt megrágja az idő foga, s a tinta már nem fog rajta.
Október van. Szombat. Épp végeztem a főzéssel. Kinézek az ablakon. Sötét, hűvös őszi délután van. Mégis tetszik. Megnyugtat. Eszembe jut, hogy tegnap este is valami
Egy idős férfit láttam reggel hétkor a parkban, ahol mindig sétálunk Mollyval, az öreg, angol bulldoggal. A novemberi hűs reggelen, a patak fölött némi pára
90. Minden lépésnél van egy ajtó, és ez megijeszt. Csak két kezem van, és a lábaim egyszerre csak egy helyre visznek. Ha hiszek nekik, te
Fájó búcsú Az előző részek tartalmából: A pozitívumokban és negatívumokban egyaránt bővelkedő Darvas-korszak alatt fénykorát éli az Akvarista Blokk az apró-cseprő nehézségek ellenére. Nagy baj
Sohase Tudod, mostanában úgy éreztem, miközben gondolkodtam, hogy zavart arcod azt tükrözi, csúnyán magadra hagytak. És mintha úgy éreznéd, hogy erről beszélned nem lehet, mert
Őszi elégia Elmúltak, elszálltak a napsütötte idők, elkezdtek hullani a lágy őszi esők, az égen szürke fellegek, a földön tarka avar, reggelente hideg köd mindent
Elmenni messze, nem cél nélküli az út, vár rám új hajnal. Még jön sok barát, jön megújult ébredés, életem enyém. Simul a ránc, a gondok
Lámpák fényében világít még a sárga lomb. Nem hullt még le mind. Halk neszezés – a gondolat Emlékek tűnnek fel, a múlt velünk itt bolyong,
Hiányod megfagyott bennem Hajamba túr az őszi szél Emlékszel? Álltunk az áprilisi szélben… Most november zúgva fújja az emlékezés galád halál énekét a gyertyaláng felé,
