Nyársirató
Falevél pillangók lebegnek a szélben. A fagy lélegzetét csontjaimban érzem. Ki-kiles még néha felhőágyból a nap. A mosolya hamis, meleget már nem
Gurzó Györgyné
2024.11.10.
Nincs hozzászólás
Falevél pillangók lebegnek a szélben. A fagy lélegzetét csontjaimban érzem. Ki-kiles még néha felhőágyból a nap. A mosolya hamis, meleget már nem
Milyen csodálatos is a tavasz! A meleg február hamar felébresztett, és virágzásra sarkallt, azonban a március olyan zord volt, hogy minden szirmomat lefagyasztotta. Kis híján
Az öreg kutyát bámulom, Aki hályogos szemekkel, de Farkcsóválva szaglász a világban. Guggolok úgy, hogy karjaim Keresztbe fonva pihennek Domború térdeimen. Vakvilágba bámul a
Valami megfoghatatlan dolog az idő. Nem kímél meg senkit, aki élő. Kullogunk utána. Ő mehet csak elől. Követjük. Nem bírjuk megfogni őt. Ránk nyomja
Juli, a vidám, csinos fiatal lány a szociális szférában dolgozott, egy kis város idősek otthonában. Szeretettel és odaadással végezte a munkáját. Igyekezett jól megismerni az
Bár ködöt harapok reggelente, édes mézet csöpög az enyészet hava még nekünk. Az indián nyár után – pulóverbe bújok – régi sárcipőm visz fel a
Úszom az idő sodrával szemben Mégis elsodor az ár. Kapaszkodnék beléjük, kiket szerettem, De sehol sincsennek már. Körbenézek..és.idegen minden, S karom erőtlen. Fáj. Az idő
Különleges cicaként születtem… bár ezt felesleges említeni, hiszen minden macska különleges! Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy nem létezik két ugyanolyan állat fajunkból. Egymástól eltérő,
Kísérj át! Félek. Bár hidd el, már nem remélek. Ami jön elfogadtam, s a dacot végleg feladtam. Csupán csendesen várok valamire. Egy útra, hitre újjászületésre.
Nem segíthet rajtad senki, csak te zárkózott önmagad s ha nem tanulsz meg kívül lenni mert belül keresed azt, aki vagy elfelejted mi a lényeg
Lezárt sorsok Elmúlt gyermekévek, elszaladt felnőttélet Megannyi megmaradt szomorúság, emlékek. Néhány oldal nem elég felsorolni azokat a Családtagokat, ismerősöket, barátokat, Akik megírt sorsukat lezárva
Tevékeny napra ébredt az erdő, Ez az időszak, a lombot elvesztő, Nyárbúcsúztató, hűvös őszi idő, Barnul a falevél, szárad, esendő. Nem különleges, rendkívüli esemény, Csak
A tizenöt éves Annabelle magányosan üldögélt a robogó vonat fülkéjében, látszólag szenvtelen arccal szemlélve az elsuhanó tájat. Ajkait összepréselte, nem mintha lett volna bárki,
Nyári éjszakákon merre visz az álom? S ha eltűnik, vajon hol találom? Izzó parázs forró rejtekébe bújva? Zuhatag mögött, titkos barlang-kútba? Ha a hajnal sírva,
Hajlott, törékeny alak, Botra támaszkodó kéz, Apró léptek csusszannak, A szem a távolba néz. Vöröslő alkonysugár Lángjában fürdik a rét. Hol van már a régi
Október van. Szombat. Épp végeztem a főzéssel. Kinézek az ablakon. Sötét, hűvös őszi délután van. Mégis tetszik. Megnyugtat. Eszembe jut, hogy tegnap este is valami
Lámpák fényében világít még a sárga lomb. Nem hullt még le mind. Halk neszezés – a gondolat Emlékek tűnnek fel, a múlt velünk itt bolyong,