Mosolygó felhő Emma ismét bement a kórházba meglátogatni beteg sógornőjét. Hogy segítsen neki megtalálni az utat, amely egyetlen fiának az apjához, Klári egykori nagy
A magány a legrosszabb társaság. Fájdalmas űrt feszít az ember mellkasába, szívébe sóvárgást csalogatva, elméjébe pedig szüntelenül ugyanazt az arcképet vetítve. Az egyedüllét mindig is
Egészen fantasztikus dolog, ahogyan két ember egymásra talál. Ahogyan két ember közeledik egymáshoz, hogy miért pontosan ők ketten, ez örök rejtély marad, de csodálatos, ahogyan
A gondolat,mi betölt… A gondolat,mi betölt,az vagy mit elhiszel benned kamatozhat vagy így vagy úgy termést hoz egész életedben ez a hit-pók fon. Aggtelek,2016.07.22.
Néztem a járda apró repedéseit, Megrohanó gondolatok suhanó feledéseit. Milyen úton innen tovább? Fürkésztem a néma Holdat tétován. Választ várok valaki mástól, Pedig a megoldás
LÉPJ KI! Ha fáj a lelked, ha közeledbe érek, tudd: Nem én fájok. Mind, elhervadt álmok… Homályból áttűnő testetlen magányok. Sötétben dermedő titkok
Angyali mosoly Kétezer-tizenhét karácsonya előtt szokatlanul hideg lett az idő, előkerültek a steppelt, bélelt nagykabátok és meleg csizmák. Még erős szél is fújt. Szerencsére
Nem segíthet rajtad senki, csak te zárkózott önmagad s ha nem tanulsz meg kívül lenni mert belül keresed azt, aki vagy elfelejted mi a lényeg
Egy az angyalok közül Már egészen besötétedett. Téli estéken hamar leszáll az éj. Sötétben jobban szeretek vezetni, mint szürkületben, amikor az autó lámpája még
Karácsony második napja volt. Az Öreg lánya és a Gyermek elbúcsúztak és megkönnyebbült szívvel, szeretettel telve hazautaztak. Az Angyal a tőle teljesen megszokott módon
Lefeküdtem a földre, az oldalamra fordultam és vártam. Üres volt a fejem, úgy éreztem, készen állok. Ahogy megszólalt a zene, bizsergető érzés kerítette hatalmába az
Az asztal A belső előszobában állt. Mélybarna és csendes volt, nem percegett benne szú, eresztékei sem nyikorogtak. Lekerekített lapjával sosem veszélyeztette a gyerekek biztonságát.
Ez az írásom életem egyik, ha nem a legszebb délutánjáról szól. Amíg élek biztosan nem fogom elfelejteni! Akkor sem tudtam tökéletesen kifejezésre juttatni hálám azoknak a nagyszerű Embereknek, akik valamilyen szinten részt vettek az én Csodám létrehozásában. Azóta több, szép és színes, izgalmas élményben volt részem, ám ezt egyiknek sem sikerült elhalványítani.
SODRÁSBAN Már pirkadt, mikor az öregasszony csendben kilépett a házból. Fejkendőjét szorosra kötötte, a rózsafüzért a nyakába akasztotta, vállkendőjét fázósan összehúzta. Kosarával a
Isten fenn, de sisterg’ a föld s morajl’-dörg’ alant, Már nem szór víg dalt, csak sír a néma lant, Rútul zúdul a pusztulás a tájra,
Alig hajnalodott, fel kellett kelnie. Nem a lépcső keménysége zavarta, amin aludt. Belül zakatolt valami. Izgatott volt. Remélte, félte is, hogy ma lesz a nap,
Tamás izgalomtól remegő ujjai lágyan érintették Adél hűvös kézfejét. A fiú a lány szemébe nézett, s feltette a már régóta magában érlelgetett kérdést: – Hozzám
Tavasszal ismerkedtek meg egy internetes társkeresőn. Olyan szépek voltak együtt az éjjeliszekrényen álló, bekeretezett közös fényképükön, a szőke, ábrándos tekintetű Zsuzsi, és a vállát átkaroló
