Téli állomás (egy várakozás története) A peronon csak a széllel kísért csend beszél. Minden más hallgat. Szótlan a régi váróterem, szótlanok a felső vezetékek és
Mézeskalács Anyám kezén lisztpor, arany a fényben, a tészta közepe puha, mint az idő. A szívforma mindig kicsit ferde lett, mert nevetett, mikor fölé hajolt.
A boltban álltam, a kosaram tele mindenféle dologgal, amit igazából nem is akartam megvenni. A bevásárlólista a zsebemben pihent, makulátlanul, mint egy becsületkassza, amit senki
Hová lettek a régi csipkék? Hová a hímzett terítők, a vékony cérnákkal és finom ujjakkal készült virágmotívummal és indákkal telefuttatott terítők, asztalok díszei, krendecek ékesítői,
Átjárók Mindenféle sírok között botorkálok. Nagyon nehezen tudtam most megoldani, hogy ideutazzak. Eddigi életem felét már nem itt éltem le, hanem viszonylag messze. Még nem
Csurog az eresz, az ősz könnye ered, nem jó most útra kelni. Menedék kell, egy békés hely, ott, ahol jó lenni. Ropog a tűz, árnyat
Izzón Lesz olyan, hogy egy férfi elfelejti hogyan szeretett egy nőt? Amikor már nem érti, mégis izzón szereti őt? Van olyan, hogy szereti
Őszi zuhanás Érzem, ahogy az eső rám talál,kezem fázik — a múlt beszél talán.Rá gondolok, mindig, minden órán,mintha még itt lenne, mintha nem fájna. Azt
Szavak tengere, mely hamis réges-rég, Megváltozik egy percben, mi örökké tiéd. S bár igaz, fáj e perc, hisz az életet mutatja, Mi akkor csak
Ha meghalok Tűzre tesztek, megégettek, Húsom az ördögnek tessék, Szökő lelkemből majd Ti is esztek, Szememre ne vessék, Hogy irigy! Íme, nesztek. Majd marad Por
Fent, a sivár észak csúcsán, Vár áll, szürkén, vadon, csúnyán. Ablakából hold sarlója Fényét veti le a porba. Fényét furcsa árnyak nézik, Körül állják, úgy
Zaj Neki nem volt választása, neki kellett, hogy legyen! Az elvárásoknak, eleget kell tegyen. Mélyszegénység, háború, majd aztán színlelt béke… Az ember szíve mikor mesél,
Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi
Kedvenc desszertem a gesztenyepüré, mert olyan egyszerű. A két alapanyag szinte eggyé válik a számban. A könnyű, édes hab megtelik a gesztenye édeskés, semmihez sem
Az emlékezés olyan, mint egy pillanatkép, előhívható. De nem erőszakkal, inkább gyengéden, a múlt albumában lapozgatva. Rábukkanva életünk kifinomult részleteire. Jó a dolgok, érzések mögé
Árnyék Emléke akár a nyári napon a fák lombjának árnyéka, Mindössze a felüdülés helyett, Árnyékos hiányérzet. Hogy az új helyek melyek boldogságot árasztanak, Emlékeztetőül szolgálnak,
Arcok a tóban Fehér hósapkák billegnek hegyek ormán. Alant kicsiny tó bújik, keskeny partján már voltál. Ismerős kőhalom. Kerestél kavicsot, laposat és szépet. Lendítés
Száz éve születtél e korhadt világra, Nem élted mindig vidáman gyermekséged, Bár jutott szelíd gyógyír vesszőcsapásra, S nem sodort magával zajló élet-tenger. Törékenyen álltál a
