Dunaparti randevú
– Lányok, ott jön a következő, érzem a szagát! Ez most végre az enyém lesz! – dörzsölte vidáman a tenyerét a pesti rakpart lépcsőjén üldögélő
Bora Ildikó
2024.11.14.
Nincs hozzászólás
– Lányok, ott jön a következő, érzem a szagát! Ez most végre az enyém lesz! – dörzsölte vidáman a tenyerét a pesti rakpart lépcsőjén üldögélő
Egy pacsirta vallomása Kemény kőszikla vagyok, Pedig régen lebegtem. Szívemben néma dalok, Elveszett gyerek lettem. S szépen, lassan felnőttem, Hideg, rút kételyek közt,
Hogyha jársz a hegy mögött, integess a fák fölött! Bükk fölött, és tölgy fölött, hová a fény költözött! Ringatózz a szellők szárnyán, szenderegj a Nap
Erőm és énekem Szívemnek kőtáblájára véstem neved, Uram, Istenem, s szentjeidét, Mert tudom jól: örömem csak tenálad Lelhetem meg, ha kiszárad a tenger, És szikkadt
Bűvös dal. Megcsal és felkavar. Bájoló trillája álomképeknek, Messze űz s összefűz Ritmusképletet és hangjegyeket. Lelket ad a kottafejeknek, Erőt vonóhúzó kezeknek, S trombitafújó tüdőknek.
Vándorének Hogy zúg az erdő, az ős-merengő, hallgatom én, az örök tekergő. * Nézd a törzseket, szokták az eget és a földet is. Rend csak
Csendesen csöpögött, S most tombol. Csak békés szellő volt, S most orkán. Messzire költözött Az égbolt. Fellegek ülnek a Nap trónján. Villámok sújtanak: Fényesek.
Rejtélyes, sötét éjszaka: Csillagok drámai színpada. Főszereplő, de nincs szava. A homályba veszve ragyog, És eltűnik, ha eljő a pirkadat. Részegen, bódultan táncol, Arcára