Csak felpattanni egy vonatra Elmenni Velencére, vagy Agárdra Elsétálni ébren az éjszakát a parton Ahol az emlékek összegyűlnek Amikor a múlt, jelen, jövő Mind a
Kidőlt a vén gesztenyefa, mi kertünk végén állott, Arcán a cseppfolyós idő ráncos kéreggé szilárdult. Láthatatlan vasfogak közt őszbe hajló koronáját Természetes reakciók módszeresen korrodálták
Ragyog a nap,fényét hinti, tavaszi szél ágat ringat, Virág nyílik minden réten, illata száll fenn az égen. Patak csobban, cinke dalol, zöld lomb alatt élet
Ó, mondd, szerinted jó élni? Szép az élet? Ha igen, miért jó, s miért látod szépnek? Nékem oly kincs a most, mint a jadegyűrű, még
Január… Ma is tavasz… Lassan már megszoktalak. Ragyog a Nap… Madárcsicsergés abba nem marad. A szél erősen fúj, De ugyan, ki bánja! Röppennek szerte
Este van, keserűen kuporgok A kerti szék foszladozó vásznán, Mélán bámulok a természetbe, S velem kuporog a lelkem – árván. Bámulom a lenyűgöző természetet, Benne
Aprócska zöld levél télnek zord mezején, utolsó mohikán fagynak örök haván. Jégbe zárt emléke hűs nyári szellőnek, faágon libbenő, hű párra nem lelő. Őszi szél
Ébredő természet Az utolsó szó jogán talán én is szólhatok, dohog a tél mogorván, – hallok égi szólamot. Fagyos mosolyt villantva, dérpalástját felöltve, jégvirágot csillantva
Sárváry Mariann: Évszakok a Dunakanyarban Tavasz Éltető esőtől üdezöld a táj Új hajtást hoz a varjúháj. Szőlővesszőn bíborlik a
Akai Katalin Kókadt kankalin Kókadt kankalin kelyhét kibontja, Esőre éhezik, levele, és szirma. Hajnal harmatja életre kelti, Napsugár csókjára, magát illegeti. Zümmögő
