Hó hullása égi áldás, Jégvirág fon koszorút, Kristály-fehér messzi tájék, Éj sötétje ráborul. Kihalt úton szánkó siklik, Tévedt vándor nyit kaput, Hold suttogja, ne menj
Ferkó Ahhoz képest, hogy a park még a hideg téli délutánokon is rendszerint megelevenedik, most sehol egy teremtett lélek nem mozog. Pedig nem így szokott
Tompa a Nap, szinte fázik, felhőt kísér háztól házig. Csupasz ágon fázós madár tollászkodik: hol van a nyár? Folyton-folyvást fütyül a szél, hírül adja: ez
Pokolra jut, ki Belzebub sorába áll! Babilon városában fekete köd; a bűn sündörög. Ármány kúszik feléd, tűzben fagyott mosoly s forró üstben, Goebbels rotyogva röhög.
Végtelennek tűnik. Hideg a kezem. Egyre sötétebb lesz az ég, És nincs kegyelem. Zavar már minden, Lankad a figyelem. „Talán hazugság volt, Hogy lesz
Áll a világ végén Jégkirálynak vára, Mit havas domb csúcsára Fagyasztott magának. De magas a várfal! Kemény építmény. Széles és merev, Mint a király a
