Szeretlek, de félek II.
Azóta sem beszéltem veled Nem írtál s én se mertem S akkor ott a Hősök terén láttam, hogy ott vagy De túlságosan féltem ahhoz, hogy
Azóta sem beszéltem veled Nem írtál s én se mertem S akkor ott a Hősök terén láttam, hogy ott vagy De túlságosan féltem ahhoz, hogy
(Megtörtént események alapján) I Duisburg, Németország, 1932 decembere A duisburgi bíróság termébe halvány fény szűrődött be, amely szintén jelen akart lenni a nem mindennapi esetet
Talán nem érdemlem meg,hogy szeressenek Én nem tehetem meg,hogy szeretve legyek Hová tűnt ő is?Dehát azt mondta szeret De számára semmit sem jelent a szeretet.
Szeretlek, de félek Bármit megtennék érted, de rettegek Próbáltam ezt az érzést elnyomni magamban Hisz nem akarom,hogy csalódjak. Hogy megszeretlek de nem szeretsz viszont
Kísérj át! Félek. Bár hidd el, már nem remélek. Ami jön elfogadtam, s a dacot végleg feladtam. Csupán csendesen várok valamire. Egy útra, hitre újjászületésre.
Fiume, Osztrák-Magyar Monarchia, 1912. április 1. Az ötven év körüli, magas, dundi Gál Koppány esernyőjét éppen kifordította az erős szél, amely eddig sem biztosított elegendő
Élni, mert az enyém, részem. Időm övé. Örökké. Félni, mert az enyém, részben. Önmaga csak övé. Örökké. Örülni, mert az enyém, ezt érzem.
Nagyon kimerült voltam. Fél éve nem volt egy éjszaka sem, amit átaludtam volna. Bevallom őszintén, amikor megszületett a kislányom, egyáltalán nem volt fogalmam arról, mi
Materializálni könnyű – már gyerekkorom óta így gondoltam. Legalábbis nekem az. Mindig is éreztem és tudtam, hogy a gondolataimat, elképzeléseimet való(ság)ra tudom váltani, annak minden
Magasba tornyosuló szikla csúcsán ülök. A lábam a végtelenbe lóg, a kezem a perem szélét markolja. Elfehérednek az ujjaim a szorításától. Körülöttem minden sötét. Hűvös
Levegőt! Apró sóhajok garmadája, viszik az éltető oxigént. Fáradok.. miért nehéz, miért nem szélvihar tölti ki testem? Másoknak természetes, inni a hegyek, völgyek lankáiról zúduló
Kicsavart fák közt, zengő harmaton átsejlik a vörös Hold, Feszengő lények kaparják szemöldök árnyukat a kormos égre. Vedres bimbó, cseng és olvad, kapaszkodik a végtelenben.
Mondd, Mit ér A fegyver? Ha nélküle A sors is megver? Mondd, Mit ér A szép szó? Így is, úgy is Véres lesz a
Félelmek Éjszakánként álmodom, zord vadonban, ragadozók között járok. Megbotlok, de el nem esek, s ha elesek, hát felállok, mert menni kell tovább, égetnek a lángok.
A számon mosollyal ébreszt a reggel.… Fényét szórja rám a tavaszi nap. Ölelésedből maradt csillag szökdel a szemem mögött s fénye ölbe kap. Míg