Gyengepont
Te vagy a gyengepontom, te vagy a lelkem, Te vagy a legerősebb fény a csendben. El kell takarjalak, nem láthatnak téged, Nem sérülhet meg, aki
Bernie Moonrise
2026.04.25.
Nincs hozzászólás
Te vagy a gyengepontom, te vagy a lelkem, Te vagy a legerősebb fény a csendben. El kell takarjalak, nem láthatnak téged, Nem sérülhet meg, aki
A kisfiú elindult, a hópelyhek pedig örömmel üdvözölték. Az apró kis testben szétáradt a várakozás. A karácsonyi utcákon sok volt a látnivaló. Sült gesztenye illata
A felkelő nap első sugarai áttörték az égbolt sötétjét. A csillagok még pislákoló fényei erőlködve próbáltak tündökölni, de az egyre feljebb kúszó nap kíméletlenül elbánt
Remegek, levegőért kapkodva Szédülök, s megállás nélkül gondolok a halálra Mi történik velem? Úgy érzem mintha már nem lennék a testemben. A világ körülöttem
Itt a sarokban Árnyakba borulva Él ez a rémkép Végtelenül végképp. Szívedet kutatja Félelmed mutatja Boldogságod keresi S ha megleli elveszi. Minden napszakban
Vajon itt vagyok még, vagy csak álom a lét? Falra vetett árny a képem. Nem éltem, csak hittem, s elviszi a szél, amit a lelkem
Azóta sem beszéltem veled Nem írtál s én se mertem S akkor ott a Hősök terén láttam, hogy ott vagy De túlságosan féltem ahhoz, hogy
(Megtörtént események alapján) I Duisburg, Németország, 1932 decembere A duisburgi bíróság termébe halvány fény szűrődött be, amely szintén jelen akart lenni a nem mindennapi esetet
Talán nem érdemlem meg,hogy szeressenek Én nem tehetem meg,hogy szeretve legyek Hová tűnt ő is?Dehát azt mondta szeret De számára semmit sem jelent a szeretet.
Szeretlek, de félek Bármit megtennék érted, de rettegek Próbáltam ezt az érzést elnyomni magamban Hisz nem akarom,hogy csalódjak. Hogy megszeretlek de nem szeretsz viszont
Kísérj át! Félek. Bár hidd el, már nem remélek. Ami jön elfogadtam, s a dacot végleg feladtam. Csupán csendesen várok valamire. Egy útra, hitre újjászületésre.
Fiume, Osztrák-Magyar Monarchia, 1912. április 1. Az ötven év körüli, magas, dundi Gál Koppány esernyőjét éppen kifordította az erős szél, amely eddig sem biztosított elegendő
Magasba tornyosuló szikla csúcsán ülök. A lábam a végtelenbe lóg, a kezem a perem szélét markolja. Elfehérednek az ujjaim a szorításától. Körülöttem minden sötét. Hűvös
Levegőt! Apró sóhajok garmadája, viszik az éltető oxigént. Fáradok.. miért nehéz, miért nem szélvihar tölti ki testem? Másoknak természetes, inni a hegyek, völgyek lankáiról zúduló
Kicsavart fák közt, zengő harmaton átsejlik a vörös Hold, Feszengő lények kaparják szemöldök árnyukat a kormos égre. Vedres bimbó, cseng és olvad, kapaszkodik a végtelenben.
Mondd, Mit ér A fegyver? Ha nélküle A sors is megver? Mondd, Mit ér A szép szó? Így is, úgy is Véres lesz a
Félelmek Éjszakánként álmodom, zord vadonban, ragadozók között járok. Megbotlok, de el nem esek, s ha elesek, hát felállok, mert menni kell tovább, égetnek a lángok.
A számon mosollyal ébreszt a reggel.… Fényét szórja rám a tavaszi nap. Ölelésedből maradt csillag szökdel a szemem mögött s fénye ölbe kap. Míg