Kincset rejtett a plázában annak egyik padja,ahogy arra mentem meg is akadt tekintetem rajta.Wonkabarna szeme volt, ostyaszín bundája, az éppen bevásárló hű gazdáját várta Az
Hosszú idő után újra elővett és nemrégiben kissé átszerkesztett versem, amelyet megkésve bár, de cseppet sem okafogyottan osztok meg. Diáknap alkalmával a vers feletti dátum napján hozta őt és három társát a sors, valamint a Kutyákkal a gyermekekért Alapítvány, amelynek remélhetőleg nem sértem jogait ezzel a művel. Akkoriban még nem volt olyan tudásom, amivel több kutyáról is tudtam volna írni egyszerre, ráadásul ő köztük a legkülönlegesebb, pont azért, amit a versben leírtam: ő hozzá kétszer is szerencsém volt. Nem tudom mi lehetett az, de biztosan megvolt az oka, persze ezt az okot nem firtatom, szimplán csak hálás vagyok érte, egykori közoktatásbeli pályafutásom visszatérő szereplőjéért:)
Az egyetem magyarszakja épp kajálni ment, mikor egy a kampusz menti háznál bundás barátokra lelt. Két kis goldi hevert ott a mákszürke térkőn. Portájukat nem
Dohánybolti koraesti útból hazafelé tartván megálltam menet közben az Akácfa utca sarkán. Egy oszlopnál láttam két kutyust heverni, kedvem támadt őket megszeretgetni Az egyik egy
Lehet, hogy csapongós kicsit az első 2 versszak közt. A kedves eb egy az egyetememhez közeli háznál lakik, és egyfajta kabalaként szolgál, nem csak nekem, más hallgatóknak is. Elképesztő mennyiségű pozitív löketet ad az oktatási intézmény ajtaján való belépés előtt:)
