Vörösbegy
A nappali ablaka a hátsó kertre nézett. Az asztalt már régen áttette ide az ablak elé. Mióta romlott a látása, több fényre volt szüksége
Szekeres Zsanett
2026.07.30.
Nincs hozzászólás
A nappali ablaka a hátsó kertre nézett. Az asztalt már régen áttette ide az ablak elé. Mióta romlott a látása, több fényre volt szüksége
Ott legbelül oly megtört vagyok Akár egy bús vándor a fűzfa lombjai alatt, A világnak sorsa az én sorstalanságom Mely kínoz,kifoszt és szétszaggat. Egy
Képzeletem szárnyai elrepítenek minduntalan több különböző világba, Mindben kitartóan kereslek téged kedves Édesanyám, de mind hiába. Végignézve minden sort, ami eddig életem könyvében íródott,
A gyász, mi légüres teret hagyott gyermeki szívemben, Most éktelen hullámokat vet s testem sodródik, tehetetlen. Úgy érzem, levegőt nem kapok, immár a hullámok
Régen elengedtük egymás kezét, most a múltunk visszhangzik bennem, mintha még ott ülnénk egymás mellett, de csak az emlék tart össze minket. A barátság
Éjszakába burkolózott zöld szemed, nem látom többé halvány csillogását. Gyarapodott az ég egy új lélekkel: – Hallod a szeretteid zokogását? Futottak köztünk sötét viharfelhők, szavak
Vár egy másik világ… Vár egy másik világ… Lassan indulok… A földi létnek, most hátat fordítok. Ne sírj miattam! A béke, mi vár.
Halászné Magyar Márta Édesanyám halálának 25. évfordulójára Eltelt azóta már huszonöt év, és feldolgoznom sem sikerült még teljesen, rágódom olykor a múlton, miért ragadott
Énekel egy madár, és viszi a híreket, Összeforrasztja a megsebzett szíveket. Szárnyával megsuhogtatja a tájat, Szívünkbe ne üsse fel fejét a bánat. Indul már innen,
Mikor itt az óra utolsót üt, és pezsgő csillan a poharakban, mi elhalkulunk és megszámoljuk az üres székeket a szobában. De ott távol, ahol már
Rossz volt. Sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Valami összetört, szétszakadt, elillant… Sajnálom. Ez az érzés már nem a sajátom. Miután elmentél némán felállok. A szemem
Már nem fütyülök az ablakod alatt, a könnyed csak hull, folyik, mint a patak. Nem ülök többé melletted a padban, de veled vagyok minden gondolatban.
Beszélnek hozzám a hangok, de félek, hogy elhagynak egy nap és mélyen belül nem marad senki, hogy dalokat írjon a sötétben rólam szemérmetlenül, mit nem
Gyere haza kérlek! Évek óta várok rád Ilyen hosszú lenne Az út mely a mennyből idevezet? Nem tagadom, még mindig eszembe jutsz S ha
Még hallom a lépted álmaim mélyén, még látom a mosolyod pirkadatkor. Nem fogtam elégszer a kezed, Anyám, visszahoznám a múltat számtalanszor. Eltelnek a napok a
Jól állnak rajtad a virágok! – hallatszott a hálóhelyiségből egy erőtlen, női hang. Misi egy unott pillantást vetett édesanyja szobájának irányába. Már megint kezdi –
Csendben állunk, fejünk hajtva, Emléketek’ szívünk tartja. Neveteket őrizgetjük, lelkünk mélyén még ölelgetjük. Réges-rég mind együtt mentünk, nevettünk és álmot szőttünk. Most az emlék fonja
Horváth Edina Anna: Nőnap Édesapám nélkül Kinyílt rég a hóvirág most kibújt az ibolya, hiába a napsütés, nem vidít fel engem rég. Első voltál