Október van. Szombat. Épp végeztem a főzéssel. Kinézek az ablakon. Sötét, hűvös őszi délután van. Mégis tetszik. Megnyugtat. Eszembe jut, hogy tegnap este is valami
Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy sampont. A felirata alapján zöld tea és citrus illatút. Nagyon szeretem mindkettőt, számomra a tisztaságot, természetességet szimbolizálják. Az
„Ha bolyongsz sötét erdőben s rezzensz a reccsenő ágtól, ülsz magadban, mély gödörben, leestél megint a falról, lelked veszve, kiúttalan réved szemed a semmibe. Nem
Égi üzenet Koszorút fonj szép percekből, benne él majd minden álmunk, értem majd a szelíd csendből, megbékéltél; szíved gyógyul, lélekfényem fátyolfelhőn. Veled leszek minden dalban,
Mindegy, hogy köd volt, talán szikrázó napsütés, A fagyott földre préselő jeges széllökés, Vagy sáros vízbe érő utolsó merülés, Már csend van, s Nélkületek üresebb
Fájó búcsú Az előző részek tartalmából: A pozitívumokban és negatívumokban egyaránt bővelkedő Darvas-korszak alatt fénykorát éli az Akvarista Blokk az apró-cseprő nehézségek ellenére. Nagy baj
2021. karácsonyán Rajos Boglárka álma valóra vált. Ajánkékként kapta írásainak kötetbe szerkesztését. Az ajánlót pedig én írtam ehhez a csupa szív kötethez. Rajos Boglárka Bár
A búskomor Ablak előtt áll és vár a rablelkű búskomor, lelke mélyéről a fény fel furcsa érzéseket kotor… Ablak, ablak… De szép is a napfürösztötte
Az emlékezés napja Elcsendesül a táj, sápadt a napsugár, köd szitál, ezüstként csillog a láthatár, hárfáján játszik a szél, csak nektek mesél, és mi emlékezünk
Mindig emlékezek rád Ezernyi szikrázó fényben jössz felém, lángcsipkés jelenés – könnyfelhők mögött, hárfahangú szél emlékekről zenél, míg megáll az idő ég, és föld között.
Temető, gyász, sírok. Virágok és bánat. Szívünk ettől jobban biztosan nem fájhat. Így talán múlás fáj égő gyertyaszálnak… Elmúlik az élet… Ez örök keresztünk. De
Fáj a hiányod Félve lépek az avaron, ne zavarjam szelíd csönded, virágcsokor a kezemben, elhullott már minden könnyem. Szél suttog a te hangodon, hárfán a
Halhatatlanok Hajlongó hófehér szirmokon eső csordogál, bánat zihál elfelejtett régi sírokon, és borzong a nyugtalan világ, csöndjébe csüggedt fájdalom váj. Lángokban lobogó emlékek kis kincsei
Hiányod megfagyott bennem Hajamba túr az őszi szél Emlékszel? Álltunk az áprilisi szélben… Most november zúgva fújja az emlékezés galád halál énekét a gyertyaláng felé,
Temetőnek szegletében urna-liget Gyertyafényben szikrázik az emlékezet Fenyőillat, krizantémmal keveredve Bús könnyet csal a szemembe Fájón hasít a szívembe… Nincs erre szó, csak forró könnyek
még eleven az emlék, ahogy pipád füstje körülleng még eleven az emlék, ahogy kedves hangod visszacseng, még most is fáj az emlék, s az elmém
