Kórság vakációra megy – Harmadik rész – Ha Szerencse öltözékének körülírására az extravagáns a megfelelő szó, mutatós kis bűnbarlangja a feltűnési viszketegség és ízlésficam frigyének
Légvárak és üde kártyavárak, a lapok a semmibe hullanának, ha az álmok soha nem válnának valóra életünk színes kristályában. A homokóra szemcséi gyorsan peregnek, senki
Drága Nikita Üknagyapa! Rendben megérkezett a legutóbbi leveled. Jó érzéssel töltött el újabb történeteidet olvasni. Csoda érdekes dolgok történnek veled. A lányoknak is elmesélek
Ami volt, elmúlt, Mégis visszatér. Az emlékek sora Idönként körbe-körbe ér. A szálak megmaradtak, Hiába az igyekezet. Mit el nem vágtunk, Fel-fellángol idebent.
veretes lovakkal nyargalnak a percek tekintetem az óralapon hasal, megint elvétettem, nem kellene versenyt futnom sajgó időficammal. egyszer utolérem, sőt megnyerem majd, ha lódulva veszem
Bánat cseppje hull, arcomra dermed ólomszínű ég, megnyílik az emléktár, benne pihen sok elmúlt nyár. Tovatűnt pillanatot őriz merengve hervadó levél, szél felkapja, röptében pörgeti,
Könnyre éhes magot vet bennünk az idő, és bár, kint még szalad a bolond február, mi már gyöngén féltjük, oltjuk, míg egyre nő a görbe
Idő Csak a pillanat számít, a perc, amely elámít, kezedet kezembe téve elvarázsol a boldog jövő fénye, rohanó percek sprintelnek, a múlt ködébe vesznek. Most
A degeszre tömött bőröndjét cipelő lány nehézkesen evickélt lefelé a vasútállomás feljárójának lépcsőfokain. A vonatról leszálló utasok – egy idősödő házaspár, egy kétgyerekes család és
Idő nincs, mondták a bölcsek. De akkor nem értem: Hova rohanunk? Ha nincs is, Hát én sem kérem! Bim-bam, egyre csak ketyeg, Tikk-takkot zakatol
Belvárosi séta November van! A kócos fák terhüket vesztve állnak, míg mi baktatunk egymás mellett lengve és többé nem együtt, mint két kopott nagykabát.
A hétfő még egy gondolat… A kedd bólint és elszalad. A szerda vígan integet, a csütörtök vágtázik veled. Pénteken vissza-visszanézel: idősebb lettél egy héttel.
Régen azt hittem, hogy olyan hosszú az élet. Bármit megtehetek, hogy mindenre ráérek. Fejemben megannyi tervvel és lelkesedéssel, Indultam neki a napoknak minden új reggel.
Hanyatló messzeség Elkopnak a felhők az ón-tengeren, és kopik végessé a vad végtelen; elkopnak a távolban zengő bércek, és kopnak a vicsorgó szikla-élek; elkopik a
Ajándékba kapott idő Még őrzöm a lopott idő emlékét, nem szégyellem most szívem gyengeségét, mert újra hinni kezdtem az álmokban, ám könnypatakok gyűltek szemárkokban. Szeretnék
Azért nevet a szél Ha rázza az ágat, Mert védtelen a fa, Nem is kiabálhat. Hiába van reggel, Hiába van hideg, Valaki még alszik, Más
