Mik azok a túrógombóc méretű narancssárga, kiváncsiságtól lángoló szemek? Elvileg sietek, de nem menekülhetek. Oh, mint porszívó a morzsát, úgy szív magába! Kihez van szerencsém?
Miért fáj nekem az, hogy elmúlt a nyár, mikor szívem dobogtatja a rőt ősz, mikor szelíd napsugár megcirógat, vagy a hűvös szél játszik a nagybőgőn?
Zaj. Nehéz, fáradt léptek csoszogása hallatszott a konyha felől. Felriadt, az ajtó felé fordította fejét. A mosogató feletti ledizzó égett, halvány fénye végigfestette a lépések
2017. június 8. Utolsó előtti általános iskolai kirándulásom volt. A kislődi kalandparkba mentünk, ahol sok izgalmas pályán végigmehettünk, nekem azonban nem azokon született a legszebb
Az ebek, a szent négylábúak a Földre azért jöttek, hogy a szomorú perceket könnyebbé, a boldogakat pedig még szebbé tegyék Gyönyörű kép, mikor az ember
Kedvenc sportom a túrázás a kutyákkal való ismerkedés lehetősége miatt. Ha egyszer eljutok odáig hogy kiadják egy verses kötetet egy külön ciklus lesz a túrázás során megismert cukorfalatokról
Ha egy dolog van, mit lehet rólam tudni, hogy legjobb helyet találom meg mindig cipőt kötni. Tudatalatt már már akarva akaratlan, hogy megállok egy egy
A dátumban már nem vagyok biztos de a kutyusra tisztán emlékszem. Ha róluk van szó, jó a memóriám:)
A vers ihletője és gazdái egy a körzetünkben lévő nyaralónál szálltak meg. Bár Wick Franciaországban született, tökéletesen ugat magyarul:)
Az elbűvölő négylábú ittléte során sokakat magával ragadott, köztük engem is.
Először ijedten vettem őt észre, na nem azért, mert féltem volna tőle, inkább aggódva érte attól tartottam, hogy beszorult a feje a kerítésrésbe Ezért
Az év költője az Irodalmi Rádióban 2024 című pályázatra írt és bekerült művem.
Hosszú idő után újra elővett és nemrégiben kissé átszerkesztett versem, amelyet megkésve bár, de cseppet sem okafogyottan osztok meg. Diáknap alkalmával a vers feletti dátum napján hozta őt és három társát a sors, valamint a Kutyákkal a gyermekekért Alapítvány, amelynek remélhetőleg nem sértem jogait ezzel a művel. Akkoriban még nem volt olyan tudásom, amivel több kutyáról is tudtam volna írni egyszerre, ráadásul ő köztük a legkülönlegesebb, pont azért, amit a versben leírtam: ő hozzá kétszer is szerencsém volt. Nem tudom mi lehetett az, de biztosan megvolt az oka, persze ezt az okot nem firtatom, szimplán csak hálás vagyok érte, egykori közoktatásbeli pályafutásom visszatérő szereplőjéért:)
A zene időtlen, úgy, mint a szerelem S a zene végtelen rezdül az éteren. A zene áttörő a milljom űrön át, A dallamoknak az éteren
Életünk fáradt léptei Megrogynak A napok súlya alatt Amelyekből Éveket szőtt A vén idő Fiatal lábunk nyomai Elébe Futottak az időnek Versenyezve A lehetetlen Előnyért
Magányosan állt az erdő közepén Egy álmodozó, középkorú tölgyfa. Fátyolos tekintettel bámult felém, Arcára ezernyi fájdalom fagyva. Szomorúan dalolt szemében könnyel. Szívében tengernyi szeretet, jóság,
Valami megfoghatatlan dolog az idő. Nem kímél meg senkit, aki élő. Kullogunk utána. Ő mehet csak elől. Követjük. Nem bírjuk megfogni őt. Ránk nyomja