Déltájban az idősebb hölgy belépett az egyik C&A üzletházba. Az állványnál lecsúszott a vállfáról a könnyű pulóver. Felemelte. Meglátta a földön heverő pénztárcát. Becsúsztatta a
Végeláthatatlan hólepte rétre Mint szürke köd telepedik a közöny. Pernyét szitál a kihűlt szívekbe, Füstje gomolyog fagyott testek között. Jégszilánkot szór alvó szemedbe, Hogy ne
Eső esik, s megint jön, mindjárt itt a vízözön! Ázott hátú világ arcán szánalomért foly’ a könny. Zuhog, ömlik, árad, önt, elmossa-e a közönyt? Görnyedt
Átkos éjek jönnek a holnapokkal és nem borul már ránk remény. Nem szólnak már az árnyak, csak suttog a néma éj – csillagtalan az égbolt,
