A kezdet Te voltál, én Uram, Istenem, Egykor fényzáporban fürösztötted a Földet, Porból teremtetted, s megáldottad az embert. Neki adtad az Édenkertet, élhette álmait, Aranyfelhőkön
LENNI ma víz szeretnék lenni, kék szemű, mély, sodró medrű zuhatag, holnap szél, nyugtalan, örökmozgó forgatag, aztán kemény szikladerék, vastag fatörzs, levéltenger,
Maradj fölöslegnek… Mondd, miért emésszék el lelkem rejtőzködő mélyek, hisz a formátlan vízen uralkodnak az edények. Összerogyó tengerek súlyától mély az óceán, mely titkait gyöngyökké
Játék az élet, szerelem és szenvedély. Az önzés pokla kísért, belépni nem kell engedély. Sürög-forog, általa tündöklöm, s kell nekem e lételem. Szívem örök
