Ne szólj!
Nem szólok. Szólni tilos. Magányos fákká oszlik lassan az erdő, közben némán avar takar. Míg félelmes mosolyba vicsorodó fogsorom közeit kitölti a sárgaföld, nem marad
Veress Zita
2026.03.22.
Nincs hozzászólás
Nem szólok. Szólni tilos. Magányos fákká oszlik lassan az erdő, közben némán avar takar. Míg félelmes mosolyba vicsorodó fogsorom közeit kitölti a sárgaföld, nem marad
Nem haragszom rád, nem fáj ez nekem.A düh fáradt bennem. Előbb ment el, mint te.Visszavettem lépteim, már megálltam.Nem indulok feléd, se el tőled — itt
Lágyan ölel körbe most a jeges köd, napok küzdelméből, a harcból elég, Bár várod a tavaszt, a hangulat legyőz, rád borul a holt idő, mint
Csókoltatom a Szerelmet! Üzenem, ha erre jár, hozzám is benézhet. S ha a Szenvedélyt is hozná magával, leszámolnék végre a.magánnyal. 1
Sziklaszirtre sokszor egyedül hágtam, csábítottak ismeretlen vidékek, a magányban mosoly volt, és remények, egy-egy ösvényen mégis társra vágytam. De már nem kell nekem senki, és
Mindenhol por, kosz és romok, Belepi a házakat a rengeteg homok. Kihalt a város, nem lakja már senki, Lehet, most már nekem is el kellene
Múlik az idő, nem történik semmi, a monoton kattogó fogaskerekek jól képzett munkások, órabér fejében üzemeltetik a másodperceket és futószalagon szerelik össze a múlandó pillanat
Némán zúgó folyó partján, Kavics lennék, szürke kő. Távol minden ember ártól, Elhagyottan heverő. Elnézném a habok leplét Mit e vidék csendje sző, Közelebb is
Egy poros padláson láttam meg a napvilágot. Ez volt a születésem színtere. A szűk tér, ami eleinte körülölelt, egyre fojtogatott, míg egy nap teljesen elviselhetetlenné
A hold alatt vetkőzik az este, ruhája csillag, bőre sötét. A vízbe hajló árnyék rezdülése úgy simogat, mint egy régvolt emlék. Szobák falán törött
A szív zsong, mint mikor a méh rajzik, Jó érzés volt, hogy nekem udvarolt. Való volt, nem virtuális, plasztik, Éreztem illatát, ha hozzám hajolt.
PCSOLINSZKY KITTY Ki nem ismer, az bőrömbe ne véssen! Más nő vagyok… Talán, mert testemen eltérő bőr ragyog. Hideg ujjlenyomatokat hagyok dolgokon, miket
Hol nem ragyog a fény, néha nehéz látni, ha fagy lepi a reményt s a szíved fázik. . A világ sokszor komor, és hideg a
A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint
Merőleges párhuzam vagy, Meggondolatlan gondolatjel – Elfelejtett jelszavamban Speciális side character. Lemezem nem merev többé, Kiterjesztésed nem fut már, Elavultál, frissítelek, Upgrade, úgymond a la
Beszélnek hozzám a hangok, de félek, hogy elhagynak egy nap és mélyen belül nem marad senki, hogy dalokat írjon a sötétben rólam szemérmetlenül, mit nem
Egyedül lépek Nem bántok mást, nem bánt senki, csend ölel át, nem kell félni. Nincs, aki mellettem ébred, nincs titok, így baj se érhet. Nem
Magam vagyok, árva lettem, mint ahogyan megszülettem. Árvaságom látod, Isten? Ígért. Nem jött. Elhagyott. Ki értem volt, rég halott. Jövök-megyek, megvagyok. Nem tudni, örök mért