Rossz volt. Sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Valami összetört, szétszakadt, elillant… Sajnálom. Ez az érzés már nem a sajátom. Miután elmentél némán felállok. A szemem
Ahol összeér a Föld az Éggel, s köztük lomhíd zöldje ível. Ahol fodrozódik a tó habja, s fenn tengernyi felhők árja. Ahol a
Itt láttam először felkelő napot, Hol édesanyám a méhében hordott. Gyermekként itt köszöntött a napsugár. S tavasszal üdvözölt a bimbózó határ. Megismertem szép, gyönyörű nyelvünket.
Kezem között ég a bánat, könnyes szemmel szaggatom a hamuban sült pogácsákat. Szívem szakad – Mikor látlak? Húz a bánat, húz a bánat – Maradnék
Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk Íme, Por és Hamu vagyunk Ez maradt, na meg a dicső múltunk Csak ülünk a romok felett Elhinni – képtelenek
