Csodaszép őszi délután volt. Az avar valósággal zizegett a talpak alatt. Sokan voltak a parkba, hiszen szinte csábítottak az őszi napsugarak. Az idő kedvezett minden
Őszi erdő mélyén boldogok a fák, Színes levelüket mind elhullatják. Szívükbe zárják a nyár szép napjait, Rozsdaszínbe pergő percek álmait. Madarak szárnya ágaikról röppent, Virágaikra
Napok ereszcsatornáin könnyből fagyott jégcsapjait szeli a magány, sós ízű álmod búcsút int. Eszembe jut valaha volt régi napok hamvába holt szerelmi lázunk egy ködbe
Hajlott, törékeny alak, Botra támaszkodó kéz, Apró léptek csusszannak, A szem a távolba néz. Vöröslő alkonysugár Lángjában fürdik a rét. Hol van már a régi
