Halászné Magyar Márta Kiskertem rózsája Rózsám bimbót hozott június éjén, lehullottak lelkemről rácsvasak, ahogy néztem kiskertem szegélyén, hogy a zöld levelek közt virág fakad.
Herceg Bálint elégedetten lépett ki a gimnázium kapuján, mert tudta, amint hazaérkezik hatalmas meglepetés vár rá. A nap csodásan sütött, ezért azt se bánta, hogy
A ragadós vér megduzzadt és őrjöngő folyóként árasztotta el a feldúlt szántóföldeket, ahol egymást ölték az emberek. A háború tomboló viharként robbant ki, a katonák
Könnycsepp alakú, könnyed és illatos, rózsaszín vagyok, szirmom bársonyos. A tavasszal jövő vihar leszakasztott, a sodródás messzire elragadott. Hirtelen magam sem tudom, hol lehetek. Új helyen,
Leérintem lábaim a hófehér márványkőre, Annak hűvösségétől lúdbőrös lesz lábam bőre, Mezítelen kis talpam szinte égeti a hideg, Az éj leple alatt sötét van, minden
Jó reggelt, te szép, csodálatos rózsabokor! Gyönyörű vagy, mint minden reggel. Hajladozol. Harmatcsepp pereg le a leveledről, s landol. Hogy éltessen Téged, friss táplálékot adjon.
Szirmod sárguló levélszőnyegre pereg már, Hervadó bársonyán fagyhálót sző a köd, Nyári nap fénye, hajdani éked tűnő árny, Bimbózó léted emléke visszaköszön. Felemelt fejjel dacolsz
