Néhány héttel ezelőtt, egy szombat estén összeültünk a barátainkkal. Régóta ismerjük egymást, de mostanában kevesebbet találkoztunk, így jó volt újra látni egymást. Mindannyiunk nagy örömére
Zúg a szél, zúg a szél, oly szentül mesél… Csak zúgolódik naphosszat, kergeti az utunkat. A szélben kinyílik a létem, hatását veled élem. Barátom az
Őszi szél Por és ég nászra kél, szívet cserél. Fiuk a szél, kinek játék minden. Jöttére meg-megugrik a levél, fodrokat vet egy száradó ingen, és
De szép, de szép, de szép az égszín, türkiz ég, a kék, a kék, a kék tavaszi égi kép. S a hab, a hab, a
Széllel bélelt szél-úrfinak elveszett a szekere. Szekér nélkül szélparipán elindult, hogy keresse. Lódult, fújt! A paripa vitte, vitte, elvágtatott napkeletre: dúl-fúlt, fújt! Megfordult: fel, le
Csendesen csöpögött, S most tombol. Csak békés szellő volt, S most orkán. Messzire költözött Az égbolt. Fellegek ülnek a Nap trónján. Villámok sújtanak: Fényesek.
Azért nevet a szél Ha rázza az ágat, Mert védtelen a fa, Nem is kiabálhat. Hiába van reggel, Hiába van hideg, Valaki még alszik, Más
Nőnap Ne higgy a szavaknak, csalnak Ne higgy a pofonnak, hazug az Ne higgy a tükörnek! Szép vagy. Miért takarod magad? Hadd lássák arcodat
