Árnyék Emléke akár a nyári napon a fák lombjának árnyéka, Mindössze a felüdülés helyett, Árnyékos hiányérzet. Hogy az új helyek melyek boldogságot árasztanak, Emlékeztetőül szolgálnak,
A fájdalom: alkoholista rokon, Csak én ismerem igazán Sajátomat, ki sajátos, Szerethető szeszkazán Toxicitás felső fokon Végigkísér s végig kísért, Árt nekem: ez világos,
Elfeledve Hiába a papír, üresen ásít, remegő kéz nyúl,- írná a szavakat, toll hever mellette írásra csábít, ereje fogytán, keze,- mint fadarab. Könnytelen szemekben lázas
Egy esztelen szenvedély Fáj most nagyon az élet, hiszem, hogy lehetne szebb is, jobb is, mint amit most érzek. Szeretném arcod újra látni, érezni simogató
szemem alatt árulkodó karikák üvöltenek… sírok, napok óta érted, értünk gyengeség a könny tehetetlen düh elfutott szekér után rohanni kár csendesen hömpölyög velünk az ár
