Lassan lépdelt a gyászmenet, a zene ritmusára, ütemesen. Kísérve az elhunytat a ravatalozótól a sírhelyig. Én mentem legelöl, a gyermekeimmel karonfogva. Ez az a helyzet,
Magasba tornyosuló szikla csúcsán ülök. A lábam a végtelenbe lóg, a kezem a perem szélét markolja. Elfehérednek az ujjaim a szorításától. Körülöttem minden sötét. Hűvös
Öreg költő Ne nézd szemem! Fájdalom, Mit elsírtam Pár dalon. Könnyem pereg, Mint eső, Boldogságot Kereső. Mert ha nézel, Tefeléd Gyermekkorom Tükre néz. Sok
Epigrammák „Restelltem én kimondani, Hogy elmentem vért ontani. Kicsi falu, pletyka száll vesztemre nekem. Ó, régi szeretőm, ó, régi életem.” Erdős Jánosné,
Kísért egy álom Ezüst hold fürdik tenger vizében, habvirágok nyílnak,- szép igézet, éj kékjében csillagok ragyognak, fájó lelkem sebei sajognak. Boldogságról hullámok mesélnek, elúszó árnyak
Csak egy rövid vonal, mi mégis hosszúnak tűnik, nem tudom, hogy miért. Mert megsértődök vérig? S mert pár ember miatt kedvem csak fogy. Már tudom:
Sosem felejtünk… Annyi év telt már el… Mit mondhatnék neked? És… minek is mondjam? Te ezt már nem érted. Szeret ott valaki? Úgy, ahogy mi
Érted szól a hegedű Elfelejtem már kínzó bánatomat, amikor érzem bűvös érintését, hangok bújnak benne,- csodálatosak, lágyan a dal megkezdi keringését. A hegedű is fájón,
Elveszett remények Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végigdúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos,
Az utolsó óra Vijjogó szirénák, villódzó fények, pislákoló, távozni készülő élet. Lelkemből fakadó, néma sikoly, mely kér, könyörög, parancsol. Rám nézel, és tudom, nincs tovább,
A szív sebei Oly édesen tudtál becézni, csókolni, ölelni, boldog voltam veled, – vagy csak én hittem, hogy szeretlek, és te is szeretsz. Oly hirtelen
Rád gondolva Milyen rég volt, mikor érinthettelek, most szomorúságban élem napjaim, én múltunk emlékeiért reszketek, míg hullámcsend mossa a tó partjait. Csókod simította fáradt szememet,
Fáj a vér az ereimben A könnyek a szemeimben Fáj a húsom a bőrömben A szívem, gyenge testemben Fáj az élet itt a Földön A
Temetőnek szegletében urna-liget Gyertyafényben szikrázik az emlékezet Fenyőillat, krizantémmal keveredve Bús könnyet csal a szemembe Fájón hasít a szívembe… Nincs erre szó, csak forró könnyek
