MÁJUSI TÖRTÉNET A tavasz utolsó hónapja, Te vagy Május, a hónapok hónapja. Kisállatok születnek, tojásból fiókák kikelnek. Gitárszóló, furulyaszó zengi be a tájat, Kismadarak csivitelnek,
Március földjén gyökeret vet a reményteli szabadság. Nem elég ma toll, se tinta, se papír – kardot ránt ma a világ. Szó voltam eddig –
Vártam, hogy kapok tőled virágot, de tavasszal vetek a kertbe sajátot. Magamhoz hívom újra a színeket, búcsút intek a feketének és neked. Tavasszal megint nyílnak
Téli-tavaszi fehér virág Ablakom alatt a tavasz lopódzik, Bár meleg kabátba burkolózik, Mert még látszik a tél lehelete, Sapka, sál, kesztyű kellene… Ablakomon
Ha kórlapom lenne, szerepelne rajta, mit okozol, Láz gyúlt a szívemben, hol békés csend honolt. Nem kín ez, inkább fénylő lobogása, Mint hajnalban születő, gerlepár
Eltűnődve azon mennyi illatot rejt rét, mező, s Duna-part, Ezt idézi bennem máig az eső frissítő illata. A fák susogása mesélnek elmúlt tavaszokról, S minden
Hol a tavasz az élet reneszánszát örökül adja, Duna hajlékába nádas pihen télen nyáron rajta. Ismerem minden hullám, kedves mozgását, Itt leltem meg a létezés
Ahogy előbújtam kotorékomból, a kora tavaszi, enyhén fújó hideg szél belekapott vörös tömött bundámba. Mintha apró ujjak túrtak volna a sűrű szőrszálak közé, ám a
Még akartam mondani valamit, de már csak a csend hallgatott. Még akartam ķérni valakit, de valaki már rég itt hagyott. S én meghaltam minden reggel,
1. szonett – Monológ a naphoz Várom a hajnal derűjét ébren, hogy jöjjön fényed, amit elérhetek. Sugárzó arcod mindig öröm nekem, csókodtól csendben, békében élek.
A madarak és fák napját ünnepelték ezen a csodás májusi szombaton, amikor Huszár Tímea éppen a születésnapját ünnepelte. A kert csendes volt, a madarak vidáman
Az ősz kissé szomorkásan üldögélt a szobában. Ruhája ódivatú volt: alul ráncos anyagú, felül ráborítva egy rojtos vászonkendő. Rozsdavörös hajába színes leveleket tűzdelt. Nagy zsebes
Ragyog a nap,fényét hinti, tavaszi szél ágat ringat, Virág nyílik minden réten, illata száll fenn az égen. Patak csobban, cinke dalol, zöld lomb alatt élet
Herceg Bálint elégedetten lépett ki a gimnázium kapuján, mert tudta, amint hazaérkezik hatalmas meglepetés vár rá. A nap csodásan sütött, ezért azt se bánta, hogy
Éji árnyak karja átölel, Hívásomra csak a szél felel. Hegyeken repkedő félelem Lök szakadékba reményeket. Testem-lelkem meleg szóra vágy, Körbevon kenyérillatú láng, Lobog, áttáncol az
Táncol a könnyed szellő, s hajlik az ág. Szoknyája fodra lebben, és frissül a táj. Fű zsendül csendben; s levedlik már. Hó-ruha olvad, és cuppog
Halászné Magyar Márta Húsvét után Idén is gyorsan elszaladt a nyúl, üde zölden virít tavaszi pázsit, az ember ehhez vidáman viszonyul, jókedvből bespájzolna egy zsáknyit.
Lilla nem akart hinni a szemének. Január végén néhány üzletben a polcokról már figyeltek az ócska, műanyagból készült nyúl- és bárányfigurák, valamint a papírból összeeszkábált
