Téli haiku
Szundikál a fagy. Csillanó csönd áramlik. Puszta a világ. Nagy pelyhekben hull. Szelíd, tiszta, hófehér, Selymes hólepel. Pilinkél a hó. Mély álmában muzsikál.
Gani Zsuzsa
2024.08.09.
1 hozzászólás
Szundikál a fagy. Csillanó csönd áramlik. Puszta a világ. Nagy pelyhekben hull. Szelíd, tiszta, hófehér, Selymes hólepel. Pilinkél a hó. Mély álmában muzsikál.
Lábujjhegyen járt a dermesztő tél, nem neszezett, hisz még minden alélt. Borús, komor reggelre ébredtem, deres volt a föld, csontom érezte. Később a sápadt
Ejnye, te Tél, mondd, miért csak most jössz, hiszen, időtlen idők óta hívogatlak! Sóvár szememmel kérve kérlellek, mi több, fülemüle hangommal csalogatlak. Csak a szelek
Cinege: Csuszka szomszéd, úgy fázom! Mindent hó fed. Élelemre vágyom! Csuszka: Tél van. Dermesztő, zord hideg, hol lehet egy kis mag, csak egy csipet? Meggyvágó:
Igencsak későn, december elején esett le az első hó a hegy lábánál lévő apró faluban, jelezvén, hogy közeledik a karácsony. A tél csodaszépen köszöntött be
Esténként néha már fúj a hűvös szél, Elsárgult faleveleket kavar szerteszét. Még ősz van, de nemsokára itt a tél, Bekuckózós, összebújós estéket ígér. Ha
Üdvözlet a nyárnak! A kertben egy szál virágnak! Üdvözlet a Napnak! A hajnali ragyogásnak! Fő hajtás az ősznek! A hulló falevélnek! Fő hajtás az estnek!
Veres Templom árnyékában őszi falevél, néha-néha reggelente belepi a dér. Azt álmodom, kristálypalotát kap éjjel a falevél, s csillámfénnyel ránkköszönt az igazi tél. Szánkó, korcsolya,
Cikáznak a hópelyhek. Széltáncot járnak. Hozzásimulva a földhöz, Szép álmot kívánnak. Szállingóznak a pelyhek, Életre keltve a tájat. Megérintik a lelket. Beszövik a fákat.
NYOMODBAN MEGYEK Fehér selyempalástját Leterítette már a tél, Hó pereg a fákról, Szélorgona zenél. Magasban sziporkázik Ezüstös boltozat, Hajlik áttetszőn Ég kékje alatt.
Aranyló-mézízű szeretettel közeleg a Karácsony. Izgatott, kipirult arcú gyermekek. Hóban lábnyom. A jó meleg kandallóban ropog a hasáb. S látom A Forralt bort, kalácsot, tömött
Ki december 31-én született Nem kaphatja meg, mit mások elérnek. A sors fintora tán, hogy ismét betemeti A szilveszter-újévi bulitermészet. Ki december 31-én született A
Mikor minden elköszön – te felébredsz. Nem félsz hótól, jégtől – csodállak Téged ! Nem kérkedsz színekkel. Napfény nem éltet. Másokért nyílsz ki, csöndes büszkeségben.
Nyári éjszakákon merre visz az álom? S ha eltűnik, vajon hol találom? Izzó parázs forró rejtekébe bújva? Zuhatag mögött, titkos barlang-kútba? Ha a hajnal sírva,
Az órák óta kitartóan szitáló ónos eső egybefüggő jégpáncéllá fagyott a kátyúkkal és repedésekkel tarkított járdán. Éva lassú, megfontolt léptekkel haladt, nem nézett se jobbra,
A szív tavaszt vár, de vörös-arany falevelet sodor a szél már. A szív tavaszt vár, de az ablakon a tél kopogtat, s csak fáj,
Elmúltak az ünnepek, beköszöntött az új év. Luca, a kis iskolás lány szomorúan nézte a hétfő reggeli jövés-menést az utcán. Véget ért ugyanis a téiszünet.
A kis Amalie anyja kezét fogva tipegett végig a forgalmas Ringstraßén, aki vastag szövetkabátját a lehetőségekhez képest minél jobban összehúzva magán, határozottan tört utat maguknak