A tenger morajlásán kívül, néhány sirály szóváltása tarkítja egy augusztusi délelőtt perceit. A nap vakító fénye egyenesen a sejtfalaim mögé hatol. Felnézek az égre, ahol
Tegnap még szerelmes dalt hullámzott lábunk alatt a roppant víztömeg, ma már csak magányom elsodort álma csal boldogság-árnyakat szívembe. Szenvedélyes csókjaink ízét lehelik felém a
Mint a föld a bő esőre, Úgy szomjazom Reád, Hangod megsimogat engem, Rohanok Tehozzád. Mint galamb a kis morzsákra, Úgy éhezem Reád, Az arcodban
Lágy szellő uszálya fodrozza szelíden roppant víztömegnek sodró hullámait, távol apró gálya siklik habfürtjein. Sziklás partot érve eldobott kövekre csipkét ver a tajték, elhagyott öbölben
Nőnap Ne higgy a szavaknak, csalnak Ne higgy a pofonnak, hazug az Ne higgy a tükörnek! Szép vagy. Miért takarod magad? Hadd lássák arcodat
